Bajnokok Ligája
Már Európa kapujában a Debrecen
Csak egyetlen mérkőzés, a BATE Boriszov elleni keddi visszavágó választja el a magyar bajnok Debrecen labdarúgócsapatát attól, hogy 2010 után ismét biztosítsa helyét egy nemzetközi kupasorozat főtáblás küzdelmeiben.
2014.08.04 10:35MTI
freedigitalphotos.net/tungphoto
Kondás Elemér együttese a Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójában 1-0-s előnnyel utazik Fehéroroszországba, továbbjutása esetén pedig biztos, hogy legalább az Európa Liga csoportküzdelmeiben érdekelt lesz.
Amennyiben a Debrecen sikerrel veszi a mostani akadályt, akkor a BL-selejtezőjének utolsó fordulójába kerül, ennek sorsolását pénteken rendezik Nyonban. A negyedik forduló párharcának győztese a BL-, vesztese pedig az EL főtáblájára kerül.
A keddi riválissal 2012-ben a legrangosabb európai kupasorozat ugyanezen szakaszában került szembe a hajdúsági csapat, amely az első mérkőzésen Ibrahima Sidibe góljával sokáig vezetett, ám a szenegáli támadó - aki egy hete büntetőből döntött a Nagyerdei Stadionban - a 93. percben a saját kapujába is betalált.
Ennek ellenére a Debrecen kedvező helyzetből várhatta a nyíregyházi visszavágót, amelyen azonban Mozoleszkij és A. Volodko góljaival 2-0-s vendégsiker született, így a fehéroroszok jutottak tovább.
A Debrecen a klub honlapjának beszámolója alapján 18 játékossal kelt útra, a vádlisérüléssel bajlódó Kulcsár Tamás még mindig nem állhat a szakmai stáb rendelkezésére, valamint szintén sérült René Mihelic is, aki a BATE elleni első meccsen szenvedett combizomszakadást.
A magyar idő szerint 19.30 órakor kezdődő keddi összecsapást a svéd Stefan Johannesson vezeti majd, a találkozót a Duna csatorna élőben közvetíti.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


