Vb-2014
Van Gaal jövője biztos, Scolarié kétséges
Louis van Gaal, a brazíliai labdarúgó-világbajnokságon harmadik holland válogatott távozó szövetségi kapitánya már következő megbízatásáról beszélt, míg a szombati bronzmérkőzésen 3-0-ra alulmaradt házigazdák szakvezetője, Luiz Felipe Scolari még nem tudja, mit hoz a jövő.
2014.07.13 14:15MTIVan Gaal mindössze két napot pihen, mielőtt munkába áll a Manchester Unitednél, de nem is vágyik vakációra:
"Nincs szükségem szabadságra. Nagy kihívás vár rám, és ha fiatalokkal dolgozhatok, akkor nincs helye a pihenésnek" - közölte a tréner, aki két napot tölt el az MU edzőközpontjában, majd pénteken útra kel a csapattal Los Angelesbe. A Vörös ördögök négy vagy öt felkészülési meccset játszanak augusztus 4-ig az Egyesült Államokban.
A hollandok vezére, Arjen Robben a bronzmeccsről elégedetten nyilatkozott:
"Így akartuk befejezni a vb-t, megérdemelten nyertünk. Senki sem várta, hogy bejutunk a négy közé".
Az elődöntőben a németektől 7-1-re kikapott brazilok kapitánya, Scolari ugyanakkor a szövetség kezébe tette sorsát:
"A szövetség elnöke hozza meg a döntést, én megírom a jelentésemet, és várom, hogy mi történik".
A 65 éves szakember - aki 2002-ben világbajnok lett a Selecaóval - 2012-es visszatérése óta a válogatott 29 mérkőzésből csak négyet vesztett el, mégis sok szurkoló a távozását követelte a hazai fiaskó után.
A négy évvel ezelőtt második hollandok történetükben először nyertek bronzérmet vb-n, míg a brazilokkal 1966 és 1974 után harmadszor fordult elő, hogy sorozatban két vb-mérkőzésen hagyták el vesztesen a pályát, ráadásul a tornák történetében most kapták a legtöbb gólt, 14-et.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06