Világszínvonalú rendezés
Öttusa Eb - Megnyitották a kontinensviadalt
Rekordnagyságú mezőny, 23 ország 120 versenyzője áll rajthoz a székesfehérvári Bericap öttusa Európa-bajnokságon, amelynek megnyitójára szerdán került sor a városközpontban.
2014.07.09 21:05MTI
Simóka Bea, az Európai Öttusa Szövetség elnökségi tagja, a szervezőbizottság elnöke hangsúlyozta, hogy világszínvonalú rendezés várja minden idők legnépesebb Eb-jének résztvevőit a következő hat napban.
Réczei Géza, a Magyar Öttusa Szövetség elnöke szerint egy színvonalas verseny megrendezéséhez kellett méltó helyszínt találniuk, s véleménye szerint Székesfehérvár fantasztikusan felkészült a verseny fogadására.
Cser-Palkovics András polgármester kiemelte: a város büszke lehet történelmére és sportéletére, utóbbinak pedig az egyik legfontosabb műhelye az öttusázóké.
A csütörtöktől jövő keddig zajló viadallal kapcsolatban Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány korábban elmondta: a női címvédő Földházi Zsófia betegség miatt hiányozni fog a mezőnyből, mint ahogy a férfi címvédő, Marosi Ádám is, aki néhány hete sérült meg.
A férfiaknál így Demeter Bence, Tibolya Péter és Kasza Róbert indul a hagyományos egyéni és csapatversenyben, az egyéni induló Demeter Gergely lesz. A nőknél Kovács Sarolta, továbbá Alekszejev Tamara és Réti Kamilla alkotja a csapatot, míg az egyéni induló Slett Emese.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Életbe lépett a Putyin által javasolt tűzszünet - Kijev elutasítja a békeajánlatot
- 22:39 Újabb tüntetés volt a gyülekezési törvény módosításának visszavonásáért Budapesten
- 20:38 Orbán Viktor: létrehoztuk az Aszályvédelmi Operatív Törzset
- 18:37 Megválasztották kancellárnak Friedrich Merz német kereszténydemokrata politikust
- 16:35 Hangfelvételek megerősítik, hogy valóban maga Hitler rendelte el a holokausztot
- 14:34 Az amerikai parti őrség több tucat embert mentett ki Miami partjainál
- 12:32 Uniós biztos: a jogállamisági feltételességi rendszert fenn kell tartani a következő többéves pénzügyi keret kapcsán is
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06