Vb-2014
Capello maradna, de az orosz sajtó nem marasztalja
Capello maradna, az orosz sajtó nem marasztalja
2014.06.27 17:03MTI
freedigitalphotos.net/tungphoto
"Úgy vélem, jó munkát végeztem az elmúlt két évben, és ha azt akarják, hogy folytassam, akkor folytatom" - mondta az olasz szakvezető, aki 68 évével a brazíliai vb legidősebb kapitánya.
Ha a 2018-ban világbajnokságot rendező orosz szövetség vezetői mással képzelik el a jövőt, akkor mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk: miután Capello 12 esztendő után kivezette a szbornaját a vb-re, januárban szerződést hosszabbítottak vele 2018-ig, amely évente 8 millió euróval gazdagítja őt.
Az AC Milannal Bajnokok Ligája-győztes tréner derűlátását mindazonáltal nem osztja az orosz sajtó. A Szovjetszkij Szport című napilap szerint "egy nagy edző hanyatlásának vagyunk a tanúi, aki nem tudja tartani a lépést a korral". A lap az okokra is kitért, közölve, az orosz válogatott végig a vb-hez méltatlanul játszott, és a mezőny egyik leggyengébb és legötlettelenebb csapata volt.
A Szport Ekszpressz kifejtette, Capello szégyent hozott a válogatottra, és bizonytalan légkört teremtett az együttesen belül. "Az a legszomorúbb, hogy 2018-ig szól a szerződése, és semmi jele, hogy változtatna a stílusán" - tette hozzá a cikkíró.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


