Vb-2014
Lehúzhatja Suárez "árát" a harapás - alkudna a Barcelona
A dél-amerikai támadót csütörtökön négy hónapra mindennemű labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől eltiltotta a nemzetközi szövetség, amiért az olaszok elleni világbajnoki csoportmérkőzés 80. percében beleharapott Giorgio Chiellinibe.
2014.06.27 16:41MTI
Forrás: Wikipédia
Spanyol sajtóértesülések szerint az FC Barcelona továbbra is szeretné szerződtetni az FC Liverpool uruguayi sztárcsatárát, Luis Suárezt, a futballistát sújtó súlyos büntetés nyomán azonban jóval kevesebb pénzt akar kínálni érte.
A dél-amerikai támadót csütörtökön négy hónapra mindennemű labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől eltiltotta a nemzetközi szövetség, amiért az olaszok elleni világbajnoki csoportmérkőzés 80. percében beleharapott Giorgio Chiellinibe.
A Marca című sportlap pénteken azt írta, a Barcelona annak ellenére "rajta van a Suárez-ügyön", hogy a játékos büntetést kapott, s az egész világ színe előtt sportszerűtlenül viselkedett.
Az újság szerint a katalán klub a történtek után még kedvezőbb helyzetbe is került, s az eredetileg kínált 87,5 millió eurós vételárat 50 milliósra akarja csökkenteni.
A Sport című lap ugyanakkor úgy tudja, hogy a Barca elvárná Suáreztől a nyilvános bocsánatkérést. A FIFA a klubváltás esetén is érvényes négy hónapos eltiltás mellett kilenc válogatott mérkőzésre is eltiltotta a csatárt, aki már haza is utazott Brazíliából.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 22:45 Járosi Péter: A Mi Hazánk képviselői nem álltak fel a roma holokauszt áldozatainak emlékére - videó
- 18:42 Feljelentést tett Bicskei László a Gondosóra program miatt - azt ígéri, maga a szolgáltatás megmarad
- 16:41 Kapitány István keményen nekiment a Fidesznek: Érdekes, amikor hazugságról és kamuról ön nyilatkozik
- 16:41 Pusztító, 7,4-es földrengés rázta meg Kolumbiát - már több mint kétszáz halottról érkezett jelentés
- 8:53 Súlyos sérülés miatt kényszerül pihenőre a magyar világcsúcstartó szabadtüdős búvár
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


