Nemzeti Stadion
100 milliárdból épül fel a Puskás Stadion - 2018 a cél
"2018 elején terveim szerint át lehet adni a stadiont, utána akár már 2019-ben lehetne egy Európa Liga-döntőt játszani és 2020-2021 után Bajnokok Ligája-finálé helyszíne is lehet.
2014.06.26 21:14MTI
Vígh László kormánybiztos szerint 90-100 milliárd forintból épülhet fel az új Puskás Ferenc Stadion, amelynek munkálatai 2015-ben kezdődhetnek és három évvel később fejeződhetnek be. "Három-négyezer euró közé lőttük be a stadion árát székenként, tehát 90 és 100 milliárd között van a tervezés ezen szakaszában az ára a stadionnak" - mondta a Sport TV Mai Helyzet című műsorában csütörtökön a politikus, aki összehasonlításképpen elárulta, az Espanyol 2009-ben átadott otthona olcsónak számít 1450 euró/székes árával, a legdrágább pedig a Wembley és a varsói stadion 11 ezer euró/székkel.
A Nemzeti Sportközpontok vezetője arról is beszélt, hogy elkészült a koncepcióterv, és úgy látja, év végére készen lesz a kiviteli terv is, amely alapján kiírják a kivitelező kiválasztására irányuló közbeszerzési eljárást. Az ütemterv alapján 2015 tavaszán zárulhat le a procedúra és körülbelül három évet vehet igénybe a megépítés.
"2018 elején terveim szerint át lehet adni a stadiont, utána akár már 2019-ben lehetne egy Európa Liga-döntőt játszani és 2020-2021 után Bajnokok Ligája-finálé helyszíne is lehet, hiszen arra is alkalmas lesz a létesítmény" - jelentette ki Vígh László, aki megemlítette azt is, hogy a magyar szövetség ezzel a stadionnal pályázott a 2020-as Eb 13 helyszínének egyikére, melynek eredményhirdetése szeptemberben lesz. Vígh László beszélt a "stadionban stadion" koncepcióról is, eszerint belépve a maratoni kapun, ott a régi pilonsor, megépítik az újat, ami tulajdonképpen az 1953-as tervek befejezése.
Ebbe a kettőbe "beleteszik a vadonatúj, 65 ezres, az UEFA besorolása szerinti legmagasabb szintű stadiont". "Huszonegy különböző sportág képviselői tudnak majd a falak között sportolni. Körülbelül 31-32 ezer négyzetméter, nem a labdarúgáshoz kapcsolódó sportfelületet fognak megtölteni ezek a szabadidő- és versenysportolók az új olimpiai központban" - mondta Vígh László a régi és az új stadion falai közötti tér kihasználásáról.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06