Vb-2014
Messi "a Jupiterről jött", de Argentínának javulnia kell
A nigériai válogatott szövetségi kapitánya szerint elsősorban Lionel Messi klasszisa döntötte el az Argentína ellen 3-2-re elveszített mérkőzést a brazíliai világbajnokság F csoportjának záró körében, ugyanakkor az argentin kapitány elismerte, hogy van miben fejlődnie együttesének.
2014.06.26 09:57MTIAz öt gólt hozó találkozó után a dél-amerikai együttes százszázalékos teljesítménnyel jutott a nyolcaddöntőbe, ám Nigéria sem szomorkodhat, mivel a második helyen zárt, s szintén készülhet a brazíliai torna egyenes kieséses szakaszára.
"Sok jó játékosa van az argentinoknak, de Messi kiemelkedik közülük, ő a Jupiterről jött" - méltatta a két gólt szerző támadót Stephen Keshi nigériai kapitány, aki szerint a vereség másik oka az volt, hogy a kelleténél jobban tisztelték riválist.
A szakember ugyanakkor azt is elmondta, hogy játékosai minden dicséretet megérdemelnek a továbbjutásért. Az argentinok oldalán Alejandro Sabella szakvezető leginkább annak örült, hogy fejlődést tapasztalt csapata játékában a korábbi két találkozóhoz képest.
"Szerkezetben is javultunk és összességében is előre léptünk. Viszont a védelemben voltak néha problémáink, s ezen dolgozni fogunk, mert a kieséses szakaszban az ilyen hibák végzetesek lehetnek. A támadóink ugyanakkor egyre jobban játszanak" - értékelt Sabella.
A meccsen két gólt szerző Messi is úgy véli, hogy jobban játszottak mint korábban, s ebben a riválisnak is szerepe volt. "Olyan csapat ellen léptünk pályára, amelyik játszani akart" - mondta az FC Barcelona sztárja, aki kedden ünnepelte 27. születésnapját. - "Azt gondolom, hogy egy jó argentin válogatottat láthattak a nézők a pályán, így kell folytatnunk tovább."
A nyolcaddöntőben Argentína Svájc, míg Nigéria Franciaország ellen lép majd pályára. A csoport másik meccsén Irán léphetett pályára még továbbjutási reményekkel, ám gyorsan kiderült, hogy Bosznia ellen pontot sem tud szerezni. A bosnyákok 3-1-re nyertek, s ezzel szépen búcsúztak első világbajnokságuktól.
"Sajnálom az irániakat, ám ez a meccs számukra is nagyon fontos volt, mert felemelt fejjel akartunk elutazni Brazíliából" - mondta Safet Susic bosnyák szövetségi kapitány.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 22:45 Járosi Péter: A Mi Hazánk képviselői nem álltak fel a roma holokauszt áldozatainak emlékére - videó
- 18:42 Feljelentést tett Bicskei László a Gondosóra program miatt - azt ígéri, maga a szolgáltatás megmarad
- 16:41 Kapitány István keményen nekiment a Fidesznek: Érdekes, amikor hazugságról és kamuról ön nyilatkozik
- 16:41 Pusztító, 7,4-es földrengés rázta meg Kolumbiát - már több mint kétszáz halottról érkezett jelentés
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


