Vb-2014
A francia kapitány szerint a döntetlennel is elérték céljukat
"Nagyon nehéz úgy játszani, hogy az ellenfél remekül megszervezi a védekezését, ráadásul tíz emberrel még jobban visszazárt. Ezzel együtt semmi sem rontja el a képet."
2014.06.26 08:43MTIDidier Deschamps francia szövetségi kapitány szerint hiába nem tudták legyőzni az 50. perctől emberhátrányban játszó ecuadoriakat, így is elérték céljukat, veretlenül csoportelsők lettek.
A szakvezető a korábbiakhoz képest hat helyen változtatott kezdőcsapatán, és ugyan nagyrészt mezőnyfölényben voltak, 0-0 lett a vége.
"Nagyon nehéz úgy játszani, hogy az ellenfél remekül megszervezi a védekezését, ráadásul tíz emberrel még jobban visszazárt. Ezzel együtt semmi sem rontja el a képet: csoportelsők lettünk, és ott vagyunk a nyolcaddöntőben" - mondta a kapitány, akinek csapata Nigériával találkozik a következő körben.
Ecuadornak csak győzelemmel lett volna esélye a továbbjutásra, ám az 50. percben egyik legjobbját, Antonio Valenciát kiállították. Reinaldo Ruedo szövetségi kapitány szerint ez döntő pillanat volt.
"Egy nagyon fontos, rutinos játékosunk vált ki. Ő nagyon sokat jelent a csapatnak, és ettől kezdve szenvedtünk. A játékvezető döntése jogos volt, de nem tudtunk mit kezdeni azzal, hogy emberhátrányban kellett volna támadnunk" - mondta Ruedo.
A lefújás után a kiesett ecuadori játékosok sírva hagyták el a Maracana Stadiont. A csapatuk négy ponttal zárt, a továbbjutó franciák 7, a svájciak pedig 6 pontot szereztek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 22:45 Járosi Péter: A Mi Hazánk képviselői nem álltak fel a roma holokauszt áldozatainak emlékére - videó
- 18:42 Feljelentést tett Bicskei László a Gondosóra program miatt - azt ígéri, maga a szolgáltatás megmarad
- 16:41 Kapitány István keményen nekiment a Fidesznek: Érdekes, amikor hazugságról és kamuról ön nyilatkozik
- 16:41 Pusztító, 7,4-es földrengés rázta meg Kolumbiát - már több mint kétszáz halottról érkezett jelentés
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


