Cselgáncs Budapest GP
Öt magyar cselgáncsos még versenyben van
A Papp László Arénában 53 ország 407 dzsúdósa verseng.
2014.06.22 13:10MTI
A vasárnapi 22 magyar cselgáncsozóból öten vannak még versenyben az első olimpiai kvalifikációs Budapest Grand Prix-n.
Az 50 alkalommal megrendezett Hungária Kupát felváltó, 100 ezer dollár összdíjazású viadal második napján a férfiaknál a felső négy, a nőknél a felső három súlycsoport szerepel a programban.
Férfi részről a +100 kilogrammban vb- és Eb-második Bor Barna intésekkel verte a világbajnok japán Kamikava Dajkit, ezzel továbbment a nyolc közé. Súlycsoporttársa, Péntek Zoltán egy vereséggel zárt.
A 81 kilós kategóriában Ungvári Attila és Köller Milán egy-egy győzelem után búcsúzott, Krizsán Szabolcs és Csoknyai László viszont két-két sikerével bejutott a negyeddöntőbe. A 91 kilósoknál Vér Gábor, Ohát Zalán és Kersics Dávid hamar búcsúzott, az idén Európa-bajnoki bronzérmes Tóth Krisztián ugyanakkor két győzelemmel bekerült a legjobb nyolc közé, azaz legrosszabb esetben is vigaszágon folytathatja majd. Száz kilogrammban Cirjenics Miklós, Fogasy Gergő és Ömböli Renátó összesen két győzelemmel fejezte be szereplését.
A nőknél 70 kg-ban Hegedűs Dóra beverekedte magát a nyolcaddöntőbe, ám ott kikapott, Salánki Evelin, Siroki Ibolya és Mohácsi Szandra pedig rögtön kiesett. Egy kategóriával feljebb (78) Czanka Bernadett és Diviki Barbara egy vereséggel zárt, a kétszeres Európa-bajnok Joó Abigél erőnyerőként a 16 között kezdett, és vazaarival ment tovább. A +78 kilósok egyetlen magyarjának, Bodó Bernadettnek csak egy mérkőzés jutott.
A Papp László Arénában 53 ország 407 dzsúdósa verseng.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06