48 kiló a dobogó tetején
Cselgáncs Budapest GP - Csernoviczki Éva aranyérmes
Az olimpiai harmadik, kétszeres Európa-bajnok Csernoviczki Éva aranyérmet nyert szombaton a Papp László Sportarénában zajló, olimpiai kvalifikációs Budapest Grand Prix nyitónapján.
2014.06.21 19:22MTI
Fotó: eju.net
A tatabányaiak 48 kilós sportolója a bolgár Boriszlava Damjanova, a japán Kondo Ami és a bissau-guineai Taciana Lima után, a döntőben az Eb-ezüstérmes olasz Valentina Moscatt-tal csapott össze. A találkozó nem hozott egyetlen értékelhető akciót sem, de amíg Csernoviczkit egyszer, addig az olaszt háromszor intették, így a magyar dzsúdós örülhetett a négy perc végén.
A sikeréért háromezer dollárt (675 ezer forintot) is begyűjtő Csernoviczki a szombati négy győzelme közül a másodikat emelte ki: "a Kondo elleni meccs a döntő is lehetett volna, mivel jelenleg ő az elsőszámú japán, ő nyerte az ottani bajnokságot és ipponnal verte a világbajnok mongolt. Nehéz meccsem volt ellene, éreztem a nyakamat, el is fáradtam, de örülök, hogy össze tudtam magam szedni utána".
A tavaly ugyancsak Budapesten Európa-bajnok cselgáncsozó hozzátette: mivel sok pontot szerzett, az augusztusi, cseljabinszki világbajnokságig várhatóan nem vív tétmérkőzést.
Édesapja és egyben edzője, Csernoviczki Csaba tréfásan közölte: "megbeszélt koreográfia, hogy reklamálás miatt elküldenek engem a tatamitól, utána a lányom ippont dob (...) De komolyra fordítva a szót, a japán ellen az ázsiai bírónál kissé lejtett a pálya, azért szakadt el nálam a cérna. Évi nagyon taktikusan küzdött a döntőben és betartotta a megbeszélteket".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


