Csodára készül a Nationalelf
"Németország világbajnok lesz" - 23 százalék szerint
Egy frissen elkészült felmérés szerint a német szurkolók bizakodóbbak a labdarúgó-válogatott világbajnoki sikerét illetően, mint három héttel ezelőtt.
2014.06.03 21:15MTI
Fotó: freedigitalphotos.net/noppasinw
A német hírügynökség felkérésére a YouGov közvéleménykutató-intézet végzett reprezentatív felmérést, amely szerint a megkérdezettek 23 százaléka hisz abban, hogy a Nationalelf diadalmaskodik a jövő csütörtökön kezdődő brazíliai tornán. Május 14-én, a Forsa intézet kutatása szerint a drukkerek csupán hat százaléka bízott a vb-győzelemben.
A június 16-án sorra kerülő, portugálok elleni csoportmérkőzés megnyerését a most megkérdezettek kevesebb mint fele, 45 százaléka tartja valószínűnek. A három héttel korábbi felmérésből az derült ki, hogy 41 százaléknyian elődöntős, 28 százaléknyian pedig negyeddöntős búcsút jósoltak Joachim Löw együttesének.
A németek az előző három vb-n dobogósok voltak, 2002-ben ezüst-, 2006-ban és 2010-ben pedig bronzérmet szereztek, s legutóbb 1990-ben diadalmaskodtak. Négy éve a német szurkolók 38,6 százaléka bízott a vb-győzelemben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


