Lapátolnak
Kajak-kenu vk - Több mint ezer induló Szegeden
Ötvennégy ország több mint ezer versenyzője száll vízre a hétvégén a Szeged melletti Maty-éren, a kajakosok és kenusok világkupa-sorozatának harmadik versenyén.
2014.05.22 15:28MTI
Fotó: kajakkenusport.hu
Baráth Etele, a magyar szövetség (MKKSZ) elnöke a csütörtöki, szegedi sajtótájékoztatón elmondta: a teljes magyar élvonal bemutatkozik, a csapat mintegy 60 versenyzőből áll.
Ábrahám Attila főtitkár, a szervezőbizottság elnöke örömét fejezte ki, hogy a hétvégén a versenyzéshez kiváló idő ígérkezik, majd jelezte: a nézők számára ingyenes belépést biztosítanak, és ingyenes buszjárat szállítja őket a pályára.
Storcz Botond vezetőedző szerint az első két világkupa - a milánói és a racicei - eredményei alapján és a nevezési számokból adódóan nagyon nagy csaták várhatók.
"Lehet azt mondani, hogy itt csúcsosodik ki a világkupa-sorozat - mondta. - Mint vendéglátók, mi indulunk a legnagyobb létszámban, minden versenyszámban két egységgel" - tette hozzá, majd kiemelte: a cél, hogy a nemzetek közötti pontversenyt a milánói viadalhoz hasonlóan ezúttal is a magyarok nyerjék meg.
Weisz Róbert, a parakenusok vezetőedzője emlékeztetett rá: tavaly már próbálkoztak a paraverseny megszervezésével, de nem volt elég jelentkező, idén viszont 12 nemzet versenyzői érkeztek Szegedre, mintegy negyven fővel. A magyar csapat tíz versenyzőt indít.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


