Kajak-kenu vk
Kajakban is jók vagyunk
Magyar győzelemmel zárult a női kajakpárosok 500 méteres versenye az idei világkupa-sorozat első állomásán, Milánóban.
2014.05.03 13:55MTI
A magyar szövetség tájékoztatása szerint az olimpiai bajnok Szabó Gabriella, illetve Vad Ninetta kettőse lengyel és német egység elől kaparintotta meg az aranyérmet. A magyar duó áprilisban ült össze, és mindössze öt edzés van mögötte, de így is magabiztosan végzett az élen, azaz jól sikerült a versenykörülmények közötti tesztelés.
"Örülök, mert nagyon higgadtan tudtunk a mezőnnyel versenyezni. Bár még a felkészülés elején járunk, bőven volt tartalékunk a finisre is" - mondta Szabó Gabriella.
"Gabi az állóképesség és az erő, én a robbanékonyság vagyok a hajóban - nyilatkozta Vad Ninetta, akinek még 200 egyesben és párosban van jelenése Milánóban. - Úgy érzem, nagyon jól kiegészítjük egymást, és még csak az elején vagyunk a közös munkának."
Több magyar dobogós helyezés nem jött össze: Vasbányai Henrik C-1, Farkasdi Ramóna K-1, míg Hufnágel Tibor és Ceiner Benjámin K-2 1000 méteren lett negyedik. Utóbbi számban Gacsal Ákos és Ilyés Róbert ötödik hellyel mutatkozott be, Dombvári Bence K-1 1000 méteren a nyolcadik, míg a mindössze 19 esztendős Khaut Kristóf C-1 1000 méteren a kilencedik helyen zárt.
"Elégedett vagyok a látottakkal. Szabó Gabiék még kiforratlan állapotban is nyerni tudtak, és nagyon fontos, hogy ezekkel a versenyekkel a fiataloknak meg tudjuk adni az esélyt arra, hogy felépítsék magukat" - nyilatkozta Storcz Botond vezetőedző, aki erre a világkupára néhány rutinosabb versenyző mellett jórészt a tavalyi ifjúsági és U23-as világbajnokság legjobbjait nevezte.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06