Kajak-Kenu
Magyarország pályázik az Európa-bajnokságra
A hétvégén Budapesten tartotta ülését az Európai Kajak-Kenu Szövetség (ECA) elnöksége, az eseményen a magyarok a 2018-as Európa-bajnokság rendezésének lehetőségeiről is tárgyaltak a vezetőkkel.
2014.03.23 14:28MTI
MTI
A magyar szövetség (MKKSZ) vasárnapi tájékoztatása szerint az ECA elnöksége tárgyalt a soron következő nemzetközi versenyekről, és már szóba került a 2016-os riói olimpia utáni időszak is. Ez az MKKSZ számára is fontos terminus, nem titkolt szándék ugyanis, hogy Szeged ismét megpályázza egy világverseny rendezési jogát - áll a hírlevélben.
"Szeretnénk a 2018-as esztendőben házigazdái lenni egy kontinensviadalnak, ám mivel meglehetősen zsúfolt idénynek ígérkezik az az év, így még nem döntöttünk arról, hogy a felnőtt Európa-bajnokság vagy az utánpótlás kontinensviadal rendezésére nyújtsuk be pályázati anyagunkat. Ennek részleteiről, lehetőségeiről tárgyalt, úgymond ötletelt az európai, illetve a hazai vezetés ezen a hétvégén" - árulta el Ábrahám Attila, az MKKSZ főtitkára, aki egyben a május 23-25. között sorra kerülő szegedi világkupaverseny, illetve a július 17-én kezdődő, ugyancsak szegedi ifjúsági és U23-as világbajnokság szervezőbizottságának elnöke.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


