Boldog születésnapot!
Kiss Lajos olimpiai bronzérmes kajakos 80 éves
Egy nyitott csónakkal, úgynevezett szandolinnal és egy kajakos lapáttal kezdte a Sajón, ahol minden portyakajakot lehagyott. A diósgyőriek akkori edzője, Kolozsvári István hívta, így került a DVTK kajakszakosztályába.
2014.05.22 10:59MTI
freedigitalphotos.net/Idea go
"Apám meghalt a háborúban, anyánk a három fiút igen nehéz körülmények között nevelte.
A kajakozási lehetőség egy kis színt vitt a családunk kemény életébe" - emlékezett vissza az ünnepelt a kezdetekre az MTI-nek nyilatkozva. "Mivel dongalábbal születtem, eleve hátrányos helyzetben voltam, hiszen nekem többet kellett produkálnom - folytatta a múltidézést. - Ezért amolyan "güzü" módjára hajtottam. Szerencsére a nagybátyám be tudott ajánlani a Diósgyőri Gépgyárba lakatos inasnak, ahol ingyen ebédet és még fizetést is kaptam."
A mestere, Schlosser Imre azt is elintézte, hogy rendszeresen dupla adaghoz jusson. Megfogalmazása szerint a csúcsot pedig az jelentette, "amikor Sztálin hetvenedik születésnapja alkalmából idő előtt kaptuk meg a segédleveleket".
"Majd átmehettem a Lenin kohászati Művekbe, ahol később műszerészként is végezhettem" - mesélte a Miskolchoz közeli Tiszalucon élő idős sportember, aki 1951-ben már Budapesten is versenyezhetett.
"A Margitszigeten az Építők kölcsönhajójában rajtolva sikerült győznöm. Hazatérve azonnal kaptam egy nagyon gyors kajakot és négy óra munkaidő kedvezményt" - mondta.
Mivel 1955-ben és 1956-ban is ő nyerte K-1 1000 méteren a bajnokságot, ott lehetett a melbourne-i olimpián, ahol bronzérmes lett. A párosban való szereplés lehetőségét azonban nem kapta meg, s a szólóban kiérdemelt harmadik hellyel sem volt maradéktalanul elégedett. Az 1960-as, római olimpiát pályafutása egyik szomorú emlékeként őrizte meg.
"Az eredményeim alapján nem tudtak itthon hagyni, kint viszont jól kitoltak velem. Addig sakkozgattak, míg versenyszám nélkül maradtam. Ezért azután a lelátóról nézhettem a küzdelmeket, majd utána gyorsan hazaküldtek a helyezetlenül végzettekkel együtt" - idézte vissza a méltánytalanságot az egykori sokszoros magyar bajnok, aki a versenyzői pályafutása befejezése óta eltelt évtizedekről csak töredékesen és szomorúan beszélt.
1986-ban infarktust kapott, felgyógyulását követően leszázalékolták. Időközben elvált, egyetlen leánya pedig úgy halt meg súlyos betegségben, fiatalon, hogy unoka sem maradt utána.
"Nyolc éve kezdődtek a komolyabb egészségügyi gondok: a bal lábamról egyszerre három ujjat is le kellett operálni. Éppen akkor készült Melbourne-be, az olimpia 50. évfordulójának emlékünnepségére a Magyar Olimpiai Bizottság küldöttsége. Én is utaztam volna, de repülés helyett a kórházban kötöttem ki. Azóta alig tudok járni" - mondta Kiss Lajos.
"Némi öröm az ürömben, hogy hat éve sikerült rászoknom az internet használatára. Így - bár már a házból sem tudok kimenni - a világ bármelyik csücskébe is eljuthatok" - tette hozzá a 80 esztendős sportember.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


