Igazi ajándék
Sophia Loren be akar ájulni a pápától 80. születésnapján
Semmi sem okozhatna nagyobb örömet Sophia Lorennek 80. születésnapján, mint ha aznap Ferenc pápától kapna telefonhívást.
2014.05.22 06:32MTI
"Ez lenne számomra a legszebb ajándék. Ha a pápa hívna telefonon, ájultan esnék össze" - mondta el a színésznő az Oggi olasz magazinnak adott interjújában.
A díva, aki ezekben a napokban a cannes-i filmfesztivál díszvendége, kiemelte: nagyon szereti Ferenc pápát. "Vasárnaponként nézem a televízióban, letérdelek és imádkozom. Néha sírok is, annyira megindít."
Sophia Loren szeptember 20-án nyugodt születésnapot tervez a fiaival, barátai azonban ünnepséget akarnak neki szervezni.
A színésznő Cannes-ban második fia, Edoardo Ponti új, La voce umana című filmjét mutatja be, amely Jean Cocteau (1889-1963) Emberi hang című egyfelvonásos művén alapszik. A film, amelyet Rómában, Nápolyban és Ostia strandján forgattak, egy nő képzeletbeli, utolsó beszélgetéséről szól, amelyet azzal a férfival folytat, aki elhagyta őt.
Loren legutóbb a Tükreim című kétrészes tévéfilmben volt látható 2010-ben. A színésznő saját édesanyját, Romilda Villanint játszotta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:21 Könyvet írt a nő, akit elraboltak, megerőszakoltak, kibeleztek és félig levágták a fejét
- 16:19 Engedélyezték egy agresszív farkas kilövését a kelet-hollandiai Gelderlandban
- 14:42 Szijjártó - Magyarország kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet
- 12:13 Felmérés: csaknem tíz százalékpontos George Simion előnye Nicusor Dannal szemben
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 8:54 Észak-Korea nukleáris válaszcsapást szimulált - Kim Dzsongun személyesen felügyelte a gyakorlatot
- 6:53 Trump új adóemelést javasol a leggazdagabb amerikaiakra
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06