Fodisz
700 fogyatékkal élő diák méretteti meg magát
Május 22-25-e között a Zánkai Új Nemzedék Központban rendezi a FODISZ az Országos Ifjúsági és Diák Olimpiáját, mintegy 700 fogyatékkal élő fiatal részvételével.
2014.05.22 03:31ma.hu
„Óriási a felelősségünk a tekintetben, hogy képesek legyünk hatékonyan megszólítani a fogyatékos diákokat, és képesek legyünk számukra olyan alternatívákat nyújtani a sporton keresztül, amely célzottan segíti a társadalmi felzárkózásukat. Komoly eredménynek tartom, hogy évről-évre egyre több fogyatékos gyermeket tudunk bevonni a versenyrendszerünkbe. Ennek is köszönhető, hogy idén több mint 700 diák sportol majd a zánkai országos döntőnkön” – mondta Szabó László, a Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetségének (FODISZ) elnöke a szövetség mai sajtótájékoztatóján.
Május 22-25 között a Zánkai Új Nemzedék Központban rendezi a FODISZ az Országos Ifjúsági és Diák Olimpiáját, mintegy 700 fogyatékkal élő fiatal részvételével. A fiatalok labdarúgás, atlétika és zsinórlabda sportágakban versenyeznek majd, a döntőket a különböző sérültségi és korcsoportokban pénteken és szombaton rendezik. Idén már látássérült és mozgássérült diákok is versenyeznek a tanulásban akadályozott fiatalok mellett.

Szekeres Pál, az EMMI helyettes államtitkára biztosította a FODISZ-t arról, hogy a magyar kormány továbbra is teljes mellszélességgel készen áll segíteni azt a munkát, amelyet a szövetség évek óta egyre eredményesebben végez. „Soha nem felejtem el a „0.” zánkai eseményt, amikor először rendeztünk fogyatékos diákok számára diákolimpiát még az első Orbán – kormány alatt. Azóta megsokszorozódott a FODISZ versenyrendszerében sportoló fogyatékos diákok száma, és még inkább óriási szükség van a szövetség által állhatatosan végzett munkára” – mondta a helyettes államtitkár.
Gécsek Tibor, Európa-bajnok kalapácsvető, a FODISZ mentora a sajtótájékoztatón elmondta: ”Amikor felkérést kaptam, hogy legyek a FODISZ egyik „nagykövete”, egy pillanatig sem haboztam. Nagy megtiszteltetés tevékenyen részt venni a fogyatékos diákok sporton keresztül végzett társadalmi felzárkóztatásában, hiszen az atlétika és más sportágak népszerűsítése a fiatalok körében az egész magyar sporton segíthet.”
Gömöri Zsolt, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke örömét fejezte ki, amiért a FODISZ folyamatosan fejleszti versenyrendszerét, és egyre több sérülés specifikumban biztosít lehetőséget a sportolásra a fogyatékos diákok körében. „Az MPB stratégiai partnerének tekinti a FODISZ-t, és remélem, hogy egyszer még paralimpián köszönthetünk egy-egy tehetséges fiatalt, aki részt vesz a zánkai országos diákolimpiákon.” – mondta el az MPB elnöke.
A sajtótájékoztató keretein belül került sor az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) és a FODISZ között létrejött együttműködési megállapodás aláírására. Az együttműködéssel kapcsolatban dr. Kaposi József, az OFI főigazgatója a következőket mondta: „Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet az oktatási ágazat stratégiai kutató-fejlesztő és szolgáltató intézményeként kiemelten fontosnak tartja, hogy a hazai köznevelésben tanuló diákok szellemi fejlődése mellett a lelki fejlődésük is biztosított legyen, ez pedig a sporton keresztül nagyon ideálisan megvalósítható, és ez talán még hatványozottabban igaz a fogyatékkal élő fiatalok esetében. Az intézet és a szövetség közötti együttműködést tehát nagyon fontosnak és örömtelinek ítélem meg.”
A sajtótájékoztató zárásaként Szabó László elnök elmondta, hogy a szövetség vezetése az országos döntő egész ideje alatt örömmel látja az érdeklődőket és a sajtó képviselőit, és ígéretet tett arra, hogy a szervezők folyamatosan tájékoztatják majd a közvéleményt a döntőn történtekről.
FODISZ: több, mint sport!
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:37 Trump Mobile - Aranyszínű okostelefonnal bővül Donald Trump üzleti birodalma
- 22:43 Hogyan segíthet a pszichológia abban, hogy jobban érezzük magunkat fürdőruhában?
- 20:52 Brit meleg pár ellen emeltek vádat egy örökbe fogadni kívánt csecsemő megerőszakolása és meggyilkolása miatt
- 18:51 Szijjártó Péter: több evakuációs művelet is folyamatban van a magyarok kimenekítése érdekében
- 16:48 Megpróbálták kirabolni a solymári MagNet bankot
- 14:47 Balaton - Lokális algavirágzás, árvaszúnyog-rajzás, csökkenő vízállás
- 12:15 Zalaegerszegen tovább bővítik az északi ipari parkot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06