Hajrá magyarok!
Férfi röplabda Eb-selejtező - A továbbjutás a cél
A papírforma alapján csakis a továbbjutás lehet a célja a magyar férfi röplabda-válogatottnak, amely péntektől a kecskeméti Messzi István Sportcsarnokban lép pályára az Európa-bajnoki kvalifikációs sorozat első selejtezőtornáján.
2014.05.06 12:58MTIPoór Csaba, a Magyar Röplabda Szövetség (MRSZ) elnöke a kedden tartott sajtótájékoztatón elmondta, az európai ranglistán jelenleg 28. helyen áll a magyar csapat, a csoportban szereplő együttesek, azaz a bosnyák, a norvég és a svájci gárda egyaránt alacsonyabban rangsorolt, így az első vagy második hely megszerzése reális cél.
"A férfi válogatott az elmúlt egy évben rengeteget fejlődött, amit a múlt hétvégi Alba Régia Kupán is láthatott a közönség" - mondta Poór Csaba, aki röviden beszámolt az MRSZ hosszútávú terveiről. Eszerint 2016-ban és 2017-ben Szlovákiával közösen ifjúsági és junior Európa-bajnokság, 2019-ben pedig egy szomszédos országgal a felnőtt kontinensviadal rendezését célozza meg a szervezet.
A nemzeti csapatnak 2008 után ismét tagja Veres Péter, aki 2001-ben szerepelt a mostanáig utolsó Eb-résztvevő együttesben.
"Örülök, hogy újra itt lehetek a válogatottban, nagy lehetőség előtt áll ez a fiatal gárda. Úgy gondolom, most több esélyünk van, mint az elmúlt években. Minél kevesebb hibával kell játszanunk, folyamatosan összpontosítanunk kell majd, ha ezeket betartjuk, képesek lehetünk meglepetésre" - mondta a lengyel bajnokságban játszó rutinos játékos.
Németh Szabolcs, a válogatott játékosa elmondta, Demeter György szövetségi kapitány most kifejezetten "jó anyagból" dolgozhat, a BL-bronzérmes Veres Péter visszatérése pedig komoly lökést adhat a fiataloknak, akik felnéznek rá.
A selejtező első körében három négycsapatos tornát rendeznek, innen a csoportgyőztesek, valamint a két legjobb második jut a következő fordulóba. A találkozókat az interneten az MRSZ honlapján (hunvolley.hu) is lehet majd követni. Amennyiben a magyar csapat az első helyen végez, akkor jövő hétvégén már Csehországban, a házigazdák mellett a spanyolok és az ukránok ellen bizonyíthat.
Az Európa-bajnokságot jövőre Olaszország és Bulgária közösen rendezi.
A program:
péntek: Bosznia-Hercegovina - Norvégia 15.30 Magyarország-Svájc 18.00
szombat: Norvégia-Svájc 15.00 Magyarország - Bosznia-Hercegovina 20.30
vasárnap: Svájc - Bosznia-Hercegovina 15.00 Magyarország-Norvégia 17.30
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
- 10:08 Trump betiltja a vírusokkal kapcsolatos veszélyes kutatások állami támogatását
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06