Öttusa vk, Kecskemét
Három magyar a női öttusa döntőben
Három magyar résztvevője lesz a női verseny szombati döntőjének az öttusázók kecskeméti világkupa-fordulóján.
2014.05.01 19:45MTIA csütörtöki selejtezőben két csoportban küzdött a 69 induló - köztük 11 hazai versenyző - a 36 fős fináléba kerülésért. Az A-ban a tavaly Európa-bajnok Földházi Zsófia második, a 2011-ben vb-ezüstérmes Kovács Sarolta harmadik, Alekszejev Tamara pedig kilencedik lett. A mezőny másik felében egyik hazai öttusázó sem végzett döntőt érő helyen.
Pénteken a férfiak selejtezőjét rendezik meg, majd a hétvégi finálék után a vegyes váltóval zárul a kecskeméti viadal hétfőn.
A vk-sorozat február-március fordulóján Acapulcóban kezdődött, de rendezési hiányosságok miatt ott félbeszakadt a verseny. A második forduló április első hétvégéjén zajlott Kairóban, onnan azonban a bizonytalan belpolitikai helyzet miatt hiányzott a mezőny egy része, így a magyar válogatott is. Jó két hete, a csengtui világkupán már indultak a magyarok, s közülük többen az élmezőnyben végeztek: Kasza Róbert második, Kovács Sarolta negyedik, Demeter Bence ötödik, Földházi Zsófia pedig tizedik lett.
A kecskeméti vk-verseny után már csak a döntő lesz hátra a sorozatból, azt az egyesült államokbeli Sarasotában rendezik júniusban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


