Győzött a rák
Elhunyt Tito Vilanova
Elhunyt pénteken Tito Vilanova, az FC Barcelona labdarúgócsapatának korábbi vezetőedzője, aki rákbetegséggel küzdött.
2014.04.25 20:35MTIA 45 éves tréner 2012 nyarán Josep Guardiolától vette át a katalán együttes irányítását és az egyetlen szezonjában bajnoki címet nyert játékosaival, majd rögtön ezt követően tavaly júliusban gégerákja kezelése miatt lemondott.
Vilanovával 2012-ben rekordrajtot vett a Barcelona, ugyanis 19 bajnoki meccséből 18-at megnyert, de decemberben másodszor diagnosztizáltak nála rosszindulatú daganatot, így New Yorkba utazott kezelésekre, ez idő alatt pedig segítője, Jordi Roura helyettesítette. A csapat végül 100 pontot gyűjtve így is fölényesen, 15 ponttal az ősi rivális Real Madridot megelőzve lett bajnok.
Vilanovánál először 2011 novemberében - amikor még Guardiola másodedzője volt - állapítottak meg rákot. Hátrahagyott két gyermeke közül az egyik jelenleg a Barcelona akadémiáján futballozik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


