Cselgáncs Eb
Ungvári elődöntős, Krizsán negyeddöntős
A 73 kilogrammos súlycsoportban szereplő Ungvári Miklós bejutott az elődöntőbe, míg a 81 kilósok között induló Krizsán Szabolcs a negyeddöntőbe verekedte magát a montpellier-i cselgáncs Európa-bajnokság pénteki versenynapján.
2014.04.25 13:54MTI
freedigitalphotos.net/dan
Az olimpiai ezüstérmes Ungvári első meccséhez hasonlóan a nyolcadöntőben is nagyszerűen dzsúdózott, s a viadal honlapja szerint ipponnal verte a bolgár Martin Ivanovot is.
Az elődöntőbe jutásért aztán az olasz Enrico Parlati várt a ceglédiek kiváló versenyzőjére, akinek ezúttal alaposan meg kellett szenvednie a győzelemért. A találkozón mindkét cselgáncsozó vazaari értékű akciót mutatott be, s végül Ungvári intésekkel nyerte meg a meccset.
A fináléba kerülésért Ungvári Miklós azeri vagy holland ellenfél ellen lép tatamira. Krizsán a spanyol Adrian Nacimiento Lorenzo elleni sikere után az azeri Mammadali Mehdijevvel csapott össze a 16 között, s ezúttal is ipponnal tudott győzni. Az elődöntőért a hazaiak világbajnoki címvédőjével, Loic Pietrivel kell majd megmérkőznie.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


