Cselgáncs Eb
Ungvári győzött, Gercsák és Szabó kiesett
Ungvári a fehérorosz Aljakszej Ramacsikkal találkozott a legjobb 32 között, s a viadal honlapja szerint ipponnal győzött ellene.
2014.04.25 11:59MTI
Az olimpiai ezüstérmes Ungvári Miklós győzelemmel kezdte meg szereplését, s ezzel bejutott a 73 kilogrammos kategória nyolcaddöntőjébe a montpellier-i cselgáncs Európa-bajnokságon, melyen a pénteki nap mindkét magyar női versenyzője kiesett.
Ungvári a fehérorosz Aljakszej Ramacsikkal találkozott a legjobb 32 között, s viadal honlapja szerint ipponnal győzött ellene. A következő körben a bolgár Martin Ivanov vár a magyar dzsúdósra.
A nőknél az ifjúsági világbajnok Gercsák Szabinának (63 kg) is a nyolcaddöntőért kellett először tatamira lépnie. A 17 éves miskolci tehetség a svéd Emma Barkelinggel csapott össze, s vazaarival kikapott. Gercsák számára így véget ért a kontinenesviadal, csakúgy mint Szabó Franciska számára, akit a 70 kg selejtezőjében (a nyolcaddöntőbe jutásért) a spanyol Maria Bernabeu Avomo győzött le ipponnal.
Pénteken még Csoknyai László (81 kg) és Kriszán Szabolcs (81 kg) is érdekelt. Mindketten a 32 között kezdik meg szereplésüket az Eb-n.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


