A PFLA mértani középpontjában
Felavatták Puskás Ferenc egészalakos bronzszobrát
Felavatták a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia (PFLA) mértani középpontjában a névadó egészalakos bronzszobrát.
2014.04.21 17:38MTI
freedigitalphotos.net/tungphoto
"Szobrot kegyeleti okokból szokás állítani, de Puskás Ferencre nem csak emlékezni akarunk, ugyanis azt szeretnénk, hogy a fiatalok erőt merítsenek ebből a szoborból, hogy miként lehet egy vidéki fiúból ünnepelt sztár" - mondta a húsvéthétfőn tartott ünnepségen Orbán Viktor miniszterelnök, az intézmény alapítója.
A kormányfő kijelentette: ez az alkotás nemcsak a múltnak szól, hanem legalább annyira a jövőnek is. Domonkos Béla szobrász művét Orbán Viktor mellett az Aranycsapat egykori csapatkapitányának özvegye, továbbá Mészáros Lőrinc, a PFLA elnöke és a szobrot adományozó Végh Gábor leplezte le.
Ezt követően a 17 éven aluliak számára hetedik alkalommal kiírt Puskás Suzuki Kupa utánpótlás labdarúgótorna hat résztvevőjének, a spanyol Real Madridnak, a görög Panathinaikosznak, a horvát Dinamo Zagrebnek, az ausztrál Melbourne Football Institute-nak, a Budapest Honvédnak és a házigazda PFLA-nak a csapatkapitányai megkoszorúzták a szobrot.
Az ünnepélyes műsor Makovecz Imre mellszobránál folytatódott, ahol két püspök felszentelte és megáldotta a Puskás Akadémia Pancho Arénát, amelynek megnyitó ünnepsége 18 órakor kezdődik. Egy órával később a Puskás Suzuki Kupa fináléjával, a PFLA-Real Madrid mérkőzéssel avatják fel a stadiont.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


