Megvolt az alternatív metróátadó is
Orbánnak annyi köze van a 4-es metróhoz, mint Puskás Ferencnek Felcsúthoz?
"Alternatív metróátadót" tartott a baloldali ellenzék péntek délelőtt a fővárosi Szent Gellért téren, korábbi városvezetők jelenlétében. Hangsúlyozták: a szocialista-liberális városvezetőség nélkül a 4-es metró nem készült volna el.
2014.03.28 12:04MTIHorváth Csaba korábbi főpolgármester-helyettes, az MSZP fővárosi frakcióvezetője azt mondta: a reggel Orbán Viktor miniszterelnök és Tarlós István főpolgármester részvételével megtartott hivatalos átadás egyoldalú volt. Noha a jelenlegi kormányfő "csak szavakban fúrta" a 4-es metrót - fűzte hozzá.
Azt is mondta, hogy az új metróvonal, bár az alagút és az állomások 2010-re szerkezetkészek voltak, még nem készült el, csak az első, Keleti pályaudvarig tartó szakasz építése fejeződött be. Azt ígérte, ha a baloldal győz a választáson, megkezdik a Bosnyák térig tartó szakasz tervezését.
Horváth Csaba kiemelte: a metró elkészülte a szocialista-szabad demokrata kormányoknak köszönhető, az első Orbán-kormány leállította az építést, 2010 után pedig csak azért fejezte be, mert már visszafordíthatatlan volt. Szerinte Orbán Viktornak ezzel együtt annyi köze van a 4-es metróhoz, mint "Puskás Ferencnek Felcsúthoz".
"Ha mi nem lennénk, ez a metró nem valósul meg" - mondta több jelen lévő egykori városvezetőre is utalva.
A déltől közlekedő 4-es metró Szent Gellért téri állomásának lejáratánál tartott sajtótájékoztatón a Demokratikus Koalícióhoz tartozó Gy. Németh Erzsébet - korábbi fővárosi MSZP-frakcióvezető - arról beszélt: 80 milliárd forinttal növelte a metróépítés költségét az, hogy az első Orbán-kormány négy évre leállította. A 4-es metró örökre összefonódik Demszky Gábor egykori főpolgármester nevével, aki sokat tett az elkészültéért - jelentette ki.
Molnár Gyula korábbi XI. kerületi polgármester közölte: a Bosnyák térig tartó hosszabbítás mellett fontos, hogy a jövőben az agglomerációt is kiszolgálja az új metróvonal, amelyet terveik szerint a budaörsi virágpiacig folytatnának.
Szabadai Viktor, a Magyar Liberális Párt politikusa azt mondta: 2002-ben szinte újra kellett kezdeni a metróépítés előkészületeit, és ha az első Orbán-kormány nem állítja le, a budapestiek már négy éve használhatnák az új metróvonalat.
A sajtótájékoztató végén a négy politikus átvágott egy nemzeti színű szalagot, mint mondták, jelképesen átadva a 4-es metrót a budapestieknek, a Liberálisok aktivistái pedig egy Demszky Gábornak köszönetet mondó molinót tartottak fel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:03 Őrizetbe vettek egy novajidrányi férfit, aki életveszélyesen bántalmazott egy nőt
- 22:02 AM: Magasabb jövedékiadó-visszatérítés jár a gázolaj után
- 21:01 Ágh Péter: a kistelepülésekre erőforrásként kell tekinteni
- 20:59 AM: Töretlen a fejlődés az agráriumban
- 19:55 Távozik posztjáról a Pénztárszövetség elnöke
- 18:54 EM: négy év alatt több mint hétszeresére nőtt a tisztán elektromos járműpark Magyarországon
- 17:50 Orbán Viktor: 2024. június 9-e sorsdöntő nap lesz Európa történelmében
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06