Több mint kétszázan próbálkoztak
Szabadeső ejtőernyőzés: elbukott a rekordkísérlet
Nem tudta felállítani a csoportos szabadeső ejtőernyőzés világrekordját az a több mint kétszáz tagú csapat, amelynek az elmúlt héten korábbi kísérlete közben szörnyethalt egy tagja.
2014.04.07 15:28MTI
A World Team az amerikai Arizona államban lévő Eloyban 221 szabadeső ejtőernyőssel készült duplaformációt alkotni, két szabadesőnek azonban nem sikerült összekapcsolódnia a többiekkel pénteken - mondta el a csapat szóvivője, Gulcin Gilbert.
Az első rekordkísérleten, még csütörtökön a földnek csapódott és meghalt a berlini Diana Paris, akinek a főernyője túl későn nyílt ki a biztonságos földet éréshez, ugyanakkor túl korán ahhoz, hogy működésbe hozza a tartalékernyőt. Diana Paris gyakorlott ejtőernyős volt, már 1500 ugrást tudott maga mögött.
A szervezők úgy döntöttek, hogy az áldozat emléke előtti tisztelgésképpen halott társuk helyét nem töltik be, inkább a helyét üresen hagyva, "foghíjasan", 221 fővel kísérlik meg felállítani a rekordot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06