Birkózó Eb
Bácsi Péter döntős, Lőrincz Tamás és Szabó László elődöntős!
Bácsi úgy menetelt be a négy közé, hogy riválisai pontot sem csináltak rajta, s a háromból csupán egy meccse ment végig. Az FTC birkózója a négy között sem adta alább.
2014.04.06 12:54MTI
A kötöttfogású Bácsi Péter döntőbe jutott, míg Lőrincz Tamás és Szabó László elődöntős a vantaai birkózó Európa-bajnokság vasárnapi zárónapján. Lőrincz Viktor ugyanakkor első meccsén kikapott.
Bácsi úgy menetelt be a négy közé, hogy riválisai pontot sem csináltak rajta, s a háromból csupán egy meccse ment végig. Az FTC birkózója a négy között sem adta alább. A grúz Giorgi Cirakidze - aki nagyon fárasztó negyedöntős meccsen volt túl - egy pillanatig sem tudott komoly ellenállást kifejteni. Bácsi pillanatok alatt kiléptette, alig több mint fél perc után pedig válldobással röpítette el (0-5), mely után úgy tűnt, tusolnia is sikerült, ám a bírók másként látták. A grúznak tulajdonképpen ezzel csak a szenvedéseit hosszabbították meg, mert Bácsi gyönyörű pörgetése után már 7-0-ra vezett, majd még mielőtt két percre váltott volna az időmérő, egy újabb kiléptetéssel elérte a technikai tushoz szükséges nyolcpontos különbséget.
A kétszeres Európa-bajnok, olimpiai ezüstérmes, ezúttal 71 kilogrammban szereplő Lőrincz Tamás - Bácsi meccsét megelőző - elődöntője az egész csarnokot tapsra ragadtatta, ámultan figyelték a nézők a ceglédi birkózó produkcióját: Lőrincz ugyanis a kezdés után válldobást, mögékerülést, majd kiemelés után egy újabb négypontos dobást bemutatva 16 másodperc alatt technikai tussal győzött a fehérorosz Alekszandr Dzemjanovics ellen.
A 21 éves Szabó László ennél sokkal jobban megszenvedett török ellenfelével, de hatalmas akarással birkózva győzni tudott esélyesebb riválisa ellen. A találkozót Seref Tufenk kezdte jobban, gyorsan kiléptetéssel 1-0-ás előnyhöz jutott, majd újra kiléptette Szabót, aki ugyanakkor egy dobással 2-1-re szépített. A második három perc elején Szabó pillanati következtek, a nap során tőle már többször látott válldobást ismét megcsinálta, s 5-2-re már ő állt jobban. A folytatásban óriási küzdelem folyt a szőnyegen, a török azonban egy mögékerülésen kívül nem tudott akciót csinálni, így végül a 22 éves magyar sportoló - első Európa-bajnokságán - elődöntőbe került.
Csapattársai már az elődöntőben voltak, amikor még csak először szólították a szőnyegre a világbajnoki bronzérmes Lőrincz Viktort, akinek ezútal nem jött ki a lépés. Az örmény Makszim Manukjan ugyanis már az első szakaszban komoly előnyhöz jutott, a második elején pedig technikai tussal győzött. Lőrincz abban az esetben folytathatja a vigaszágon, ha legyőzője döntőbe jut.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06