Marad a vígaszág
Birkózó Eb - Ligeti technikai tussal kikapott
A szabadfogásúak 125 kilogrammos kategóriájában szereplő Ligeti Dániel meglepően simán, technikai tussal kikapott orosz riválisától a negyeddöntőben, így már csak a vigaszági folytatásban reménykedhet a finnországi birkózó Európa-bajnokság csütörtöki versenynapján.
2014.04.03 11:32MTIAz Eb ezüst- és bronzérmes szombathelyi nehézsúlyú a macedón Boban Danov magabiztos legyőzésével kezdte szereplését, ám Alan Anatoljevics Kugaljov ellen nem tudta megismételni korábbi teljesítményét. A mérkőzés nagyon egyoldalúan alakult.
Az orosz gyorsan leültette és szőnyegen kívülre tette a magyart, aki láthatóan megzavarodott egy kicsit.
A 3-0-s hátrányban Ligeti meggondolatlanul birkózott, amit Kugaljov kíméletlenül kihasznált, s még az első szakaszban eldobta őt (7-0), majd a pihenő után gyorsan eldöntötte a meccs kimenetelét: kevesebb mint négy perc alatt 11-1-es technikai tussal diadalmaskodott.
"Ez nagyon gyenge volt, nagyon. Az a baj, hogy ha valami a meccs elején nem úgy alakul, ahogy kellene, akkor elkezd összevissza csapkodni. Most már minden az oroszon múlik" - bosszankodott Gulyás István szövetségi kapitány, utalva arra, hogy Ligeti csak akkor kerülhet vigaszágra, ha Kugaljov döntőbe jut.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


