"Odaajándékoztuk nekik a meccset"
Az Arsenal középpályása elnézést kért a 6-0-s bukásért
Elnézést kért a klubtól és a szurkolóktól a Chelsea-től szombaton elszenvedett 6-0-s vereségért Mikel Arteta, az Arsenal labdarúgócsapatának spanyol középpályása.
2014.03.24 16:06MTI
freedigitalphotos.net
A 31 éves futballista a londoni Ágyúsok weboldalán úgy fogalmazott: arra számít, hogy játékostársaival együtt kedden megmutatják, sokkal jobban is tudnak futballozni annál, amit a vezetőedzőjük, Arsene Wenger jubileumi mérkőzésén bemutattak.
A francia szakember 1000. alkalommal ült az Arsenal kispadján. "Túl nagy nyomást helyezünk magunkra az így elveszített meccsekkel, erre pedig nincs semmi szükség" - nyilatkozta Arteta, hozzátéve, hogy ezekkel tönkretették az egyébként jó idényüket.
A középpályás úgy folytatta: nem tehet mást, minthogy bocsánatot kér a klubban dolgozóktól és a szurkolóktól, s megígéri, hogy társaival együtt igyekszik javítani.
"Kedden hazai pályán játszunk a Swansea-val, lehetőségünk lesz változtatni egy kicsit az összképen" - mondta Arteta, aki szerint a szombati vereség rosszabb volt, mint a Manchester City-től elszenvedett 6-3 vagy a liverpooli 5-1.
"Egyszerűen odaajándékoztuk nekik a meccset. Ha a Chelsea ellen a középpályán eladod a labdát, előre tudhatod, hogy mi fog történni." - fogalmazott. Az Arsenal negyedik a Premier League tabelláján, s már hét pont a hátránya a listavezető Chelsea-vel szemben, amely ugyanakkor egy találkozóval többet játszott.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
- 20:21 Támadást tervezett egy francia szélsőjobboldali meggyőződésű tinédzser a volt iskolája ellen
- 18:20 Orvvadászat gyanúja miatt lemondott mandátumáról az RMDSZ egyik marosvásárhelyi önkormányzati képviselője
- 16:20 Megszünteti a hazai gyártást a legrégibb szlovákiai pezsgőgyár
- 14:18 Hintóval elszabadult lovak sodortak el a gyalogosokat Kiskunfélegyházán
- 12:18 Az eddigi legnagyobb ukrán dróntámadás elhárításáról tett bejelentést a moszkvai polgármester
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


