Marsh irányítja a felkészülést
Cseh László Lochteval közösen készül
"Ez igazi kihívás, újszerű, ez az, ami miatt azt mondtam, muszáj kipróbálnom. Egy ideje egyébként is az motivál, hogy újabb és újabb módszerekkel készüljek, Ryannel ráadásul korban teljesen együtt vagyunk."
2014.03.16 13:57MTIA háromszoros olimpiai ezüstérmes Cseh László két hétig együtt edzőtáborozik az egyesült államokbeli Charlotte-ban az amerikaiak világklasszis úszójával, Ryan Lochteval. A magyar szövetség (MÚSZ) vasárnapi tájékoztatása szerint először Lochte új mestere, David Marsh vetette fel az erre vonatkozó ötletet.
"Később Ryannel is egyeztettem, és egyre jobban megérett bennem az elhatározás, ebbe bele kell vágni." - idézte a MÚSZ hírleve a világ- és Európa-bajnok Cseh Lászlót, aki hangsúlyozta: ez más lesz, mint egy normál edzőtábor.
"Ez igazi kihívás, újszerű, ez az, ami miatt azt mondtam, muszáj kipróbálnom. Egy ideje egyébként is az motivál, hogy újabb és újabb módszerekkel készüljek, Ryannel ráadásul korban teljesen együtt vagyunk, régóta ismerjük egymást, azaz kifejezetten várom, hogy miként fog eltelni ez a két hét" - fogalmazott a Kőbánya SC 28 éves versenyzője.
Az ötszörös olimpiai és 15-szörös világbajnok, 29 esztendős Lochte a tavalyi, barcelonai vb után döntött úgy, hogy környezetet és edzőt vált, s azóta Gregg Troy helyett Marsh irányítja a felkészülését.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:41 MÁSZ: a benzin 10 forinttal olcsóbb, a dízel 1 forinttal drágább a szomszéd országok átlagáránál
- 13:22 A kínai elnök látogatása biztonságpolitikai kérdéseket vetett fel
- 12:18 KSH: a motorbenzin 4, a dízel 6 forinttal olcsóbb, mint a szomszédos országokban
- 11:18 Megrázta az áram, majd 6 métert zuhant egy munkás
- 10:15 Százhúsz embert vert át egy nő mesekönyvek és diafilmek küldésének ígéretével
- 9:23 Újra Mihail Misusztyint jelölte a kormányfői posztra az orosz elnök
- 8:18 ÉKM: a Közlekedésbiztonsági Szervezet vizsgálja az adácsi vonatbaleset körülményeit
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06