A tét az Európa-bajnoki öv
Madár jó hangulatban készül a nagy összecsapásra
Jókedvűnek és magabiztosnak tűnt csütörtöki, budapesti sajtónyilvános edzésén Erdei Zsolt, aki szombaton Kecskeméten a grúz Salva Dzsomardasvili ellen lép szorítóba a Boksz Világszervezet (WBO) félnehézsúlyú Európa-bajnoki övéért.
2014.03.06 19:12MTI
freedigitalphotos.net
A 39 éves magyar ökölvívó bő húszperces bemelegítést követően háromszor háromperces kesztyűzést tartott edzőjével, Fritz Sdunekkel, majd iskolázás és zsákolás szerepelt a programban.
"Madár" az edzés végén a tréningnek otthont adó Gilda Max egyik fiatal versenyzőjével lépett a kötelek közé, és tartott neki rövid iskolázást. Erdei Zsolt amatőrként világ- és Európa-bajnok volt, illetve olimpiai bronzérmet szerzett.
A profik között egészen tavaly márciusig nem kapott ki, 33 mérkőzést nyert meg sorozatban. 2004 és 2009 között volt a WBO félnehézsúlyú világbajnoka, 2009 novemberében pedig a Boksz Világtanács (WBC) cirkálósúlyú címét hódította el.
Egyetlen vereségét az orosz Gyenyisz Gracsovtól szenvedte el tavaly márciusban, méghozzá erősen vitatható, megosztott pontozással.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
- 20:21 Támadást tervezett egy francia szélsőjobboldali meggyőződésű tinédzser a volt iskolája ellen
- 18:20 Orvvadászat gyanúja miatt lemondott mandátumáról az RMDSZ egyik marosvásárhelyi önkormányzati képviselője
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


