A magyar bombanő sportoló
Heidum Bernadett élvezte a zászlóvivői feladatot
Kifejezetten élvezte a zászlóvivői feladatot a Szocsiban zajló téli olimpia pénteki megnyitó ünnepségén Heidum Bernadett rövidpályás gyorskorcsolyázó.
2014.02.08 13:25MTI
"Annyira belelkesültem, hogy egyszer véletlenül rossz irányba indultam el, de gyorsan visszatereltek" - mondta szombaton az MTI-nek a váltó tagjaként 2009-ben Európa-bajnok versenyző, aki azt is elárulta, nem lepte meg a feladat, mert már hallott róla korábban, de nagyon örült neki és megtiszteltetésnek tartja.
A megnyitó ünnepségről azt mondta, tetszett neki, de kissé hideg volt, mert ők éppen ott ültek, ahol befújták a levegőt azért, hogy lobogjanak a zászlók.
Az egyaránt harmadik olimpiáján szereplő, szintén rövidpályás gyorskorcsolyázó Darázs Rózsa és Knoch Viktor is látványosnak tartotta az előadást. Mindketten hozzátették azonban, hogy számukra nem annyira volt élvezetes a produkció, mivel nem kaptak az eseményről előzetes forgatókönyvet, ráadásul olyan közel voltak a küzdőtérhez, hogy bizonyos látványelemeket kevésbé érzékeltek.
Darázs Rózsa szokatlannak nevezte azt, hogy Vlagyiszlav Tretyak jégkorongozó és Irina Rodnyina műkorcsolyázó végül kifutott az arénából az olimpiai lánggal, s így a stadionon kívül lobbantották fel a lángot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


