Hancúrban gazdag öregkor
Fedezőménként folytatja Overdose
Fedezőménként folytatja a Bábolnai Nemzeti Ménesben Overdose. A kilencéves magyar versenyló kedden költözik át a dunakeszi Alagi Tréningközpontból Dióspusztára.
2014.02.04 16:35MTI
Mikóczy Zoltán tulajdonos (balra) és Overdose, valamint Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára
A Kincsem Park által szervezett búcsúztatáson Mikóczy Zoltán tulajdonos, valamint Budai Gyula, a bábolnai ménesbirtokot január elsejétől vagyonkezelő Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti államtitkára mellett számos civil és szakmabeli rajongó is részt vett.
Budai Gyula az esemény alkalmából emlékezetett arra, hogy a tenyésztést illetően elmaradások vannak, a magyar lóállomány mintegy 50-60 ezres, ugyanakkor Hollandiában ez a szám félmillió. A Kincsen Nemzeti Lovasprogram éppen a hátrányokat igyekszik leküzdeni - tette hozzá.
Példaként elmondta, a Nemzeti Lovarda felújítása az idén kezdődik, s megújul a szilvásváradi lovascentrum is.
Kifejtette, a kormány eltökélt célja, hogy a nagy állami létesítmények mellett a kis helyi műhelyekben folyó képzésekkel ledolgozza az elmúlt évtizedek hátrányait. Ehhez kapcsolódik szervesen a szeptembertől induló lovaskultúra-oktatás az általános iskolákban. Hangsúlyozta: igyekszünk azokat a feltételeket megteremteni, amelyek a felzárkózást segítik".
Mikóczy Zoltán elmondta: a ló tulajdonosa az Overdose Vagyonkezelő Kft., a társaság tagja - Mikóczy Zoltán többségi tulajdonos mellett - az OTP, a Mol Nyrt., a Közgép, az Euroinvest és a Pannónia Biztosító. A cég kifejezetten azért jött létre, hogy az Overdose-zal kapcsolatos vagyonkezelést felügyelje, a ló aktív korában a Miko Racing and Trading Kft. színeiben versenyzett. A mostani konstrukcióban a Bábolna Nemzeti Ménes szerződéses viszonyban bérli a lovat mint fedezőmént, s az egy évre szóló megállapodás értelmében tíz kancát ingyenesen fedez majd a bábolnai ménesben.
Ugyanakkor harmadik személy tulajdonában lévő kancákat is fedeztethetnek ott - fűzte hozzá. A fedeztetés díja magyar tulajdonos esetében nettó egymillió forint, ugyanakkor - hívta fel a figyelmet Mikóczy Zoltán - ebből 30-tól egészen 90 százalékig kedvezményt tudnak adni a nagyon jó, különleges adottságú kancák esetében.
A legfontosabb szempont Overdose karrierjének az építése" - tette hozzá. A kimagasló képességű ló mögött hozzávetőleg nyolcéves versenymúlt áll, utolsó versenyét 2011 novemberében, Rómában futotta, a tenyésztés szempontjából azonban egy mén akár 22-23 éves koráig aktív marad.
A tervek szerint egy év alatt negyven kancát fedez, hogy fokozatosan építsék fel karrierjét. Az eredmények 2017-18-ban mérhetők majd, hiszen ekkortól versenyezhetnek az első utódok.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


