A románok ellen kezdünk Budapesten
Fed Kupa - a bennmaradás a magyarok célja
A bennmaradás a cél a magyar női teniszválogatottnál, amely szerdán a románok ellen kezdi meg szereplését Budapesten, a Fed Kupa euro-afrikai zóna I-es csoport tornáján.
2014.02.03 14:46MTI
MTI, archív
Barátosi Levente kapitány a hétfői sajtónyilvános edzésen az MTI-nek elmondta, hogy a magyarok a legnehezebb csoportba kerültek, és szerencsére a legerősebb ellenféllel kezdenek, mivel a nyitányon általában egyik csapat sincs még csúcsformában.
A szakvezető hozzátette: a Párizsban vasárnap este még döntőt játszott Babos Tímea csak hétfő este érkezik haza, a csapathirdetésre pedig kedden kerül sor.
"Voltak lemondások, a briteknél nem jön a világranglistán 58. Laura Robson, ezzel együtt jó és egységes csapatot alkotnak" - jelentette ki Barátosi Levente.
A Babos Tímea (83. a világranglistán), Jani Réka-Luca (253.), Bukta Ágnes (306.) és Szlavikovics Szabina (635.) összeállítású csapat a románok után pénteken a lettekkel, szombaton pedig a britekkel találkozik a csoportmeccsek során.
Valamennyi párharc 16 órakor kezdődik a Syma Csarnokban, ahol összesen 16 ország mintegy 80 játékosa lép pályára.
A szombati versenynapot a hazai szövetség a magyar tenisz napjává nyilvánította, az ingyenesen megtekinthető program díszvendége a kilencszeres Grand Slam-tornagyőztes és korábbi világelső, újvidéki születésű Szeles Mónika lesz.
A női csapatverseny harmadik vonalában a négy csoportgyőztes a vasárnapi rájátszásban dönt arról, melyik két együttes jut be a világcsoport II áprilisi rájátszásába.
A csoportok utolsó helyezettjei ugyanakkor arról döntenek, hogy mely két csapat esik ki az euro-afrikai zóna II. csoportjába. Magyarország legutóbb 2008-ban rendezett Fed Kupa-csoporttornát. Tavaly februárban az izraeli Eilat volt a házigazda, ahol Barátosi Levente együttese a 16 csapatos viadal ötödik helyén végzett.
A férfiak Davis Kupájához hasonlatos Fed Kupában a világcsoport és a szintén nyolctagú világcsoport II alatt a harmadik vonal már regionális felosztásban működik, itt amerikai, euro-afrikai és ázsiai-óceániai zónát hoztak létre.
Fed Kupa, euro-afrikai zóna, I. csoport:
A csoport: Belgium, Hollandia, Horvátország, Luxemburg
B csoport: MAGYARORSZÁG, Románia, Nagy-Britannia, Lettország
C csoport: Ausztria, Izrael, Szlovénia, Ukrajna
D csoport: Bulgária, Fehéroroszország, Portugália, Törökország
A magyarok menetrendje:
szerda 16.00: Magyarország-Románia
péntek 16.00: Magyarország-Lettország
szombat 16.00: Magyarország - Nagy-Britannia
A magyarok csoportellenfelei:
Románia: Simona Halep (10. a világranglistán) Sorana Cirstea (26.) Monica Niculescu (54.) Itina Camelia Begu (147.)
Nagy-Britannia: Johanna Konta (118.) Heather Watson (162.) Tara Moore (211.) Jocelyn Rae (-)
Lettország: Diana Marcinkevica (216.) Jelena Ostapenko (705). Laura Gulbe (1243.) Elizabete Emulina Darta (-)
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


