Beosztás
Fed Kupa - nehéz dolguk lesz a magyaroknak Budapesten
A Nemzetközi Tenisz Szövetség (ITF) hétfőn nyilvánosságra hozta a Fed Kupa euro-afrikai zóna I-es csoport budapesti, februári küzdelmeinek beosztását, melynek értelmében a házigazda magyar válogatott a brit, a lett és a román csapattal került egy kvartettbe.
2014.01.13 14:29MTI
Az ITF honlapjának tájékoztatása alapján Barátosi Levente szövetségi kapitány együttesének ellenfelei közül a román válogatott tűnik a legerősebbnek, amelyben hárman szerepelnek a legjobb 100-ból, köztük a tavaly hat tornán - köztük a budapestin is - győztes Simona Halep.
A 16 csapat nevezési listáin összesen 17 top100-as játékos szerepel. "A névsor ismeretében számítottam arra, hogy összekerülhetünk egy-két nehezebb ellenféllel, de ezzel együtt tény, hogy nehéz sorsolást kaptunk. Bízom benne, hogy kiharcoljuk a bennmaradást, a csapatom pontos névsora egy-két napon belül eldől" - nyilatkozta az MTI-nek Barátosi Levente.
A magyar együttesbe az MTSZ Babos Tímeát (87. a világranglistán), Jani Réka-Lucát (250.), Czink Melindát (255.) és Bukta Ágnest (315.) nevezte. A csoportmeccsekre február 4. és 9. között kerül sor a budapesti Syma Csarnokban, 8-án a Magyar Tenisz Napjának díszvendége a kilencszeres Grand Slam-tornagyőztes és korábbi világelső, újvidéki születésű Szeles Mónika lesz.
A női csapatverseny harmadik vonalában a négy csoportgyőztes a rájátszásban dönt arról, melyik két együttes jut be a világcsoport II áprilisi rájátszásába. A csoportok utolsó helyezettjei ugyanakkor arról döntenek, hogy mely két csapat esik ki az euro-afrikai zóna II. csoportjába. Az MTSZ legutóbb 2008-ban rendezett Fed Kupa-csoporttornát.
Tavaly februárban az izraeli Eilat volt a házigazda, ahol Barátosi Levente együttese a 16 csapatos torna ötödik helyén végzett. A férfiak Davis Kupájához hasonlatos Fed Kupában a világcsoport és a szintén nyolctagú világcsoport II alatt a harmadik vonal már regionális felosztásban működik, itt amerikai, euro-afrikai és ázsiai-óceániai zónát hoztak létre.
Fed Kupa, euro-afrikai zóna, I. csoport:
A csoport: Belgium, Hollandia, Horvátország, Luxemburg
B csoport: MAGYARORSZÁG, Románia, Nagy-Britannia, Lettország
C csoport: Ausztria, Izrael, Szlovénia, Ukrajna
D csoport: Bulgária, Fehéroroszország, Portugália, Törökország
A magyarok csoportellenfelei:
Románia: 1. Simona Halep (11.) 2. Sorana Cirstea (21.) 3. Monica Niculescu (64.) 4. Itina Camelia Begu (127.)
Nagy-Britannia: 1. Laura Robson (48.) 2. Johanna Konta (114.) 3. Heather Watson (121.) 4. Tara Moore (212.)
Lettország: 1. Diana Marcinkevica (218.) 2. Jelena Ostapenko (707). 3. Laura Gulbe (1242.) 4. Elizabete Emulina Darta (-)
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:42 Szijjártó - Magyarország kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 19:30 Megválasztották az új pápát
- 18:20 Brutális fejszés támadás a Varsói Egyetemen - egy nő életét vesztette
- 16:29 Vízszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 14:26 Seattle-ben több tucat Izrael-ellenes tüntetőt vettek őrizetbe Washington állam egyetemén
- 12:24 Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06