Holtverseny
A csapattársak szerint Szivós Márton és Varga Dénes a legjobb pólósok
A tavaly nyáron Barcelonában világbajnoki címet szerzett férfiválogatott játékosai szerint 2013 legjobb magyar vízilabdázója Szivós Márton és Varga Dénes.
2014.01.10 10:15MTI
A holtversenyes első helyet az a szavazás eredményezte, amelyet - ezúttal már ötödik alkalommal téve fel körkérdést a nemzeti együttes tagjainak - a vlv.hu szakmai honlap bonyolított le.
A pénteken közzétett felmérés - amelyben mindenki részt vett, aki akár csak egyetlen percet is játszott a válogatottban tavaly - arról árulkodik, hogy a voksok közül egyformán nyolc jutott a vb-arany kivívásában szintén oroszlánszerepet játszó Szivós Mártonra és az európai, majd a világszövetségnél is a múlt év legjobbjának megválasztott Varga Dénesre.
Az év mérkőzése a játékosok szavazatai alapján egyértelműen a Magyarország-Montenegró világbajnoki döntő volt, de kapott három voksot a horvátok elleni barcelonai elődöntő is.
Az esztendő góljának Szivós Mártonnak a vb-finálét eldöntő találatát, 2013 kellemes meglepetésének pedig a 20 évesen világbajnoki címet szerzett center, Bedő Krisztián felbukkanását és teljesítményét választották.
A magyar válogatott tagjai szerint a világ legjobb nem magyar vízilabdázója tavaly a montenegrói Aleksandar Ivovic volt, a legjobb magyarországi idegenlégiósnak pedig a Vasas montenegrói játékosa, Drasko Brguljan bizonyult nyolc vokssal, egyetlen szavazattal előzve meg a Honvéd japán légiósát, Kodzsi Takejt.
A külföldön játszó legjobb magyar pólós címét nagy fölénnyel Varga Dénes érdemelte ki. A háromszoros olimpiai bajnokból lett, posztját egy éve elfoglaló szövetségi kapitány, Benedek Tibor irányításával a válogatott 2013-ban 28 hivatalos mérkőzést játszott, s a csapatban összesen 26 játékos szerepelt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06