Bevásároltak
Sherwood és Adebayor felrázta a Tottenhamet
A Premier League 19. fordulójában a Tottenham hazai pályán 3-0-ra legyőzte a Stoke Cityt. A találkozón ismét lehetőséget kapott az André Villas-Boas által a szezon eleje óta nélkülözött Emmanuel Adebayor, aki valósággal felrázta a mostanában vergődő Tottenhamet.
2014.01.02 11:12ma.huA Spurs nemrégiben kinevezett vezetőedzője, Tim Sherwood nem kezdett rosszul a csapat kispadján, és első három találkozón hét pontot szerzett, a mostani sikerrel pedig megszerezte első hazai győzelmét.
A meglehetősen egyoldalú mérkőzés első találatára 37 percet kellett várniuk a helyszínre kilátogatóknak, akik Roberto Soldado magabiztosan értékesített tizenegyesét nézhették végig, miután Ryan Shawcross a tizenhatoson belül kézzel blokkolta Adebayor ollózási kísérletét. A szezon során eddig sokszor csak szenvedtek Soldadóék, ezen a mérkőzésen azonban futószalagon érkeztek a Spurs-helyzetek, ezeket azonban sorra elhibázták a hazaiak. A győzelem ennek ellenére sem forgott veszélyben, a Stoke ugyanis nem sok mindent tett a siker érdekében.
A 65. minutumban aztán Mousa Dembélé góljának köszönhetően megduplázta előnyét a Spurs, melyet a szezon során először betaláló Aaron Lennon növelt háromra szépségdíjas találatával.
A nyáron nagybevásárlást tartó Spurs idén a Bajnokok Ligáját célozta meg, nagy csalódás lenne a számukra, ha csak az Európa Liga küzdelmeiben indulhatnának megint.
„Nagyon elégedett vagyok játékosaimmal, akik a mérkőzés első pillanatától az utolsó percig jól játszottak. Jobban teljesítettünk, mint a West Brom ellen, és bár több helyzetet is kihagytunk, támadásainkból így is elég gólt szereztünk. Nagyon fontos, hogy hosszú időt követően ismét nyerni tudtunk hazai pályán. Ez a győzelem lendületet adhat nekünk, amire szükségünk is lesz a következő időszakban” – mondta Sherwood.
A 44 esztendős vezetőedző változtatásai jót tettek a „sarkantyúsoknak”, akik az AVB által preferált 4-2-3-1-es felállásban jobbára csak szenvedtek, komoly helyzetet nem tudtak kialakítani az elöl egyedül próbálkozó Soldadóval. Az angol tréner mindhárom találkozóján 4-4-2-es felállásban küldte pályára övéit, spanyol csatára pedig sokkal komfortosabban mozgott az eddig parádésan futballozó Adebayor társaságában.
A Tottenham szerdán a Manchester United ellen játszik, majd január 4-én az Arsenal otthonában lép pályára az FA-kupában. A fogadási tippek alapján egyik találkozó sem lesz sétagalopp a számára.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:07 Hajóbaleset Verőcénél - Jól látható a hatalmas sérülés a szállodahajó orrán - képek
- 19:03 Ennyi maradt - oda kerül a motorcsónak roncsa, ahova a szinte napra pontosan 5 éve elsüllyedt Hableányé - képek
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
- 17:17 Itt az új COVID variáns, a FLiRT KP.2
- 16:51 Nem találják az éjszakai motorcsónak-baleset áldozatait - horgászok, sportolók, kirándulók segítségét kérik - videó
- 15:19 Műtét helyett kemoterápia is elegendő lehet a heredaganat kezelésére
- 14:15 Brit védelmi miniszter: Nagy-Britannia nem akar konfrontációba kerülni Oroszországgal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06