Edzőcsere
Miriuta László lett a kolozsvári CFR edzője
A román élvonalban játszó CFR Cluj vezetőedzőjének nevezték ki Miriuta László (Vasile Miriuta) korábbi magyar válogatott labdarúgót.
2013.12.23 18:59MTI
Miriuta Petre Grigorast váltja a kispadon, akivel a rossz őszi idény után szerződést bontott a klubtulajdonos Pászkány Árpád. "Olyan edzőt kerestünk, aki a fiatalabb generációhoz tartozik, és ki van éhezve a sikerre" - mondta a Dolce Sport tévécsatornának Pászkány Árpád. Hozzátette, azt várják az új szakembertől, hogy a csapat javítson az idény második felében, és a lehetőségek szerint küzdje fel magát a bajnokság negyedik helyére.
A CFR jelenleg hetedik helyén áll, jócskán leszakadva az élmezőnytől. Miriuta az idény kezdete óta a Ceahlaul Piatra Neamt csapatát edzette, amely az előző bajnokságban a bennmaradásért küzdött, a mostaniban pedig csaknem beérte a CFR-t. Miriuta a szülővárosában, Nagybányán kezdte labdarúgó pályafutását, majd 1991-ben a Dinamo Bucurestiben és a Gloria Bistritában is megfordult. Onnan került 1992-ben Magyarországra, a Győrben, a Videotonban és a Ferencvárosban is játszott.
1998-tól Németországban folytatta pályafutását - előbb az Energie Cottbusban, majd a Duisburgban -, 2003-ban pedig visszatért Győrbe, aztán 2004-ben a Honvéd játékosaként vonult vissza. Megszerezte a magyar állampolgárságot, és a válogatottban kilenc mérkőzésen lépett pályára. Edzői pályafutását a német Energie Cottbus második számú együttesénél kezdte 2011-ben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


