Várakozásoknak megfelelően
Változnak a súlycsoportok birkózásban
A várakozásoknak megfelelően a Nemzetközi Birkózó Szövetség (FILA) változtat az eddigi súlycsoportokon, és kedden bejelentette a riói olimpia műsorán szereplő hat-hat kötött- és szabadfogású kategóriát.
2013.12.17 21:54MTI
A FILA már az ötkarikás műsoron maradásért vívott idei harca során jelezte, hogy a jövőben nem lesz eltérés a női és a két férfi szakág kategóriáinak száma között, és a hét-hét kötött- és szabadfogású, illetve négy női súlycsoport helyett 2016-ban már mindhárom szakág hat-hat súlycsoporttal szerepel majd.
A január 1-jétől életbe lépő új rendszer szerint - az eddigi 55, 60, 66, 74, 84, 96 és 120 kilogramm helyett - a szabadfogásúaknál 57, 65, 74, 86, 97 és 125 kilogrammban, míg a kötöttfogásúaknál 59, 66, 75, 85, 98 és 130 kilogrammban rendeznek majd versenyeket az olimpián, illetve a világversenyeken.
"Korábban még másról lehetett hallani, de legutóbb én is ezt a verziót hallottam. Nálunk van olyan, akinek ez jó, másnak kevésbé" - reagált a hírre az MTI-nek Struhács György kötöttfogású kapitány, hozzátéve, hogy az olimpiai ezüstérmes, idén Európa-bajnokságot nyert Lőrincz Tamásnak (66 kg), illetve a 2008-ban Eb-győztes Bácsi Péternek (74 kg) jobb lett volna, ha másként módosulnak a kategóriák (eredetileg 68 és 78 kg-ról lehetett hallani), mert mindketten sokat fogyasztanak, viszont feljebb nem tudnak lépni.
A szakvezető mindehhez hozzátette, elképzelhető, hogy a világbajnokságokon és Európa-bajnokságon a hat olimpiai súlycsoport mellett lesz még két-három másik kategória. A nőknél a jövőben 48, 53, 58, 63, 69 és 75 kilogrammos versenyeket rendeznek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06