Így birkózzunk egy csecsemővel
Jópofa játék vagy gyermekkínzás? Döntse el Ön!
Csak 48 óra telt el a feltöltés óta, de már több mint ötmillióan voltak kíváncsiak arra a videóra, amelyen egy apa mutatja be, hogyan birkózik a néhány hetes kisfiával. Egyesek szerint aranyos, de vannak, akik támadják a látottakat.
2013.11.28 11:08ma.huNem úgy tűnik, minthaa babát egy pillanatig is zavarná a birkózás, ám nagyon sokan úgy vélik, Gavin McInnes humorista ezúttal túlment egy határon és inkább bántalmazásnak kellene minősíteni azt, amit ő játékként tárt a széles közönség elé. A videón a néhány hetes gyermekét dobálja az ágyra, miközben a kicsi jókorákat kacag és a végén a sérülés is az apukát éri.
McInnes az NBC News műsorában azt mondta, nem érdekli, ha az emberek őrültnek tartják, ami pedig a játékot illeti, háromgyermekes apaként tapasztalt szülőnek tartja magát. "Az első gyereknél még annyira félsz, hogy meghalt a kicsi, hogy besettenkedsz a szobájába és az ujjad az orra elé teszed, hogy érezd, lélegzik-e még. A másodiknál már csak egyszer-egyszer ellenőrzöd, hogy meggyőződj róla, rendben van-e" - magyarázta. Amint látszik, a harmadiknál már a gyömöszölés is bőven belefér.
Hogy tényleg lehet-e ilyen játékokat játszani egy csecsemővel vagy inkább a gyermekbántalmazás-pártiaknak van-e igazuk, döntse el mindenki maga.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


