Rövidpályás úszó Eb
Gyurta Dániel aranyérmes 100 mellen
Gyurta Dániel aranyérmet nyert 100 méter mellen pénteken a dániai Herningben zajló rövidpályás úszó Európa-bajnokságon.
2013.12.13 17:38MTI
MTI, archív
Együtt úszott a táv nagy részén a döntő mezőnye, a hajrához közeledve azonban a 200 méter mell magyar világelsőjének maradt a legtöbb ereje, aki így magabiztosan harcolta ki a győzelmet, mégpedig 57.08 perces idővel. A második helyen a német Marco Koch, a harmadikon a szlovén Damir Dugonjic végzett.
"Remélem, ez egy sorozat kezdetét jelenti, mert a százra is készülök már egy ideje. 2009-ben egyszer már nyertem ezüstérmet, most végre az arany is sikerült - nyilatkozott a Magyar Úszószövetség Facebook-oldalán Gyurta.
- Éreztem, hogy ma jól fogok menni, az idő lehetett volna talán kicsit jobb, Berlinben, nyáron jöttem már 57-en belül. Talán azon múlt, hogy az első ötvenet nem kezdtem úgy el, mint akkor - de ma egyáltalán nem az idő számított, kizárólag a győzelem. Végtelenül boldog vagyok, hogy ez megvan!"
Gyurta a magyar küldöttség negyedik érmét szerezte. Csütörtökön Hosszú Katinka győzött 200 vegyesen, Bernek Péter második lett 200 háton, pénteken pedig, a program korábbi részében Verrasztó Dávid megnyerte a 400 vegyest.
Eredmények: férfi 100 m mell, Európa-bajnok:
GYURTA DÁNIEL 57.08 mp
2. Marco Koch (Németország) 57.14
3. Damir Dugonjic (Szlovénia) 57.24
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


