Rövidpályás úszó Eb
Verrasztó aranyérmes 400 vegyesen
Verrasztó Dávid aranyérmet nyert 400 méter vegyesen pénteken a dániai Herningben zajló rövidpályás úszó Európa-bajnokságon.
2013.12.13 17:23MTI
MTI
Verrasztó Dávid a gyengébbre sikeredett csütörtöki bemutatkozást követően - amikor csak hetedik lett 200 m vegyesen - péntek este nagy küzdelemben győzött, jobb benyúlásával előzte meg - mindössze két századmásodperccel, 4:03.48 perces eredménnyel - az izraeli Gal Nevót.
A pillangót követően még csak az ötödikként tempózott, háton viszont az élre állt és jelentős előnyre tett szert. Mellen csupán Nevo tartotta vele a lépést, aki a gyors közben meg is előzte őt, a legvégét azonban Verrasztó bírta jobban.
"Szerencsém volt, mert elfogytam kicsit a végére - idézte a magyar szövetség facebook-oldala a győztest. - Új dolgokat csinálunk otthon, az egész felkészülés más, muszáj időnként valamit újítani, és ez most még sok nekem. Emiatt kivagyok teljesen, fáradtan jöttem ide is, és ezt végig éreztem a versenyen.
Az aranynak örülök, és ennyi - megyek tovább." A harmadik helyen az olasz Federico Turrini végzett. Verrasztó 2010-ben már volt aranyérmes ezen a távon, míg 2009-ben, 2011-ben és 2012-ben másodikként végzett. Herningben a magyar küldöttség harmadik dobogós helyezését harcolta ki azután, hogy csütörtökön Hosszú Katinka győzött 200 m vegyesen, Bernek Péter pedig második lett 200 m háton.
Eredmények: férfi 400 m vegyes, Európa-bajnok:
1. VERRASZTÓ DÁVID 4:03.48 p
2. Gal Nevo (Izrael) 4:03.50
3. Federico Turrini (Olaszország) 4:03.94
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


