Luis Aragonés visszavonul
Visszavonul a spanyol labdarúgás egyik legendás alakja
Befejezi edzői pályafutását Luis Aragonés, aki - többek között - Európa-bajnoki címig vezette 2008-ban a spanyol labdarúgó-válogatottat.
2013.12.05 14:25MTI
Luis Aragonés - leveszi a kezét a spanyol labadrúgásról
"Most már nehezemre esik edzést tartani, úgyhogy Luis Aragonésről múlt időben lehet beszélni" - nyilatkozott a 75 éves szakember a Vozpopuli című internetes újságnak.
A 2008-as diadal után a tréner leköszönt a szövetségi kapitányi posztról - átadta a stafétabotot Vicente del Bosque-nak, aki aztán világbajnoki és újabb Eb-címig vezette a nemzeti együttest -, majd a Fenerbahce edzője lett, ahol azonban nem ért el sikereket. Aragonés 2009 óta nem dolgozott sehol.
"A korom az egyik oka annak, hogy abbahagyom. És nem volt nehéz meghoznom ezt a döntést. Amikor eljöttem Törökországból, tudtam, hogy nehéz lesz a folytatás, de most vége" - tette hozzá a szakember, aki játékosként 11-szer szerepelt a spanyol válogatottban, s edzői karrierje során elsősorban spanyol klubokat irányított.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


