Talán túl boldogok voltak
Enyhe földrengést okoztak a lelkes szurkolók
Enyhe földrengést okozott a profi amerikaifutball-ligában (NFL) játszó Seattle Seahawks szurkolóinak meccs közbeni lelkesedése a helyi szeizmológiai intézet szerint.
2013.12.04 12:21MTI
A Seahawks a New Orleans Saints csapatát fogadta hétfő este hazai pályán. A seattle-i együttes 34-7-re legyőzte riválisát, a szurkolók pedig annyira örültek a CenturyLink Field Stadionban aratott sikernek, hogy ugrálásuk gyenge, a CNN amerikai hírcsatorna által idézett John Vidale szeizmológus szerint 1-2-es földrengést váltott ki a létesítmény közelében.
A legerősebb földmozgást a Seahawks egyik touchdownja (hatpontos gólt érő átadása) után mérték az első negyed végén. Győzelmével a nyugati parti gárda elsőként biztosította helyét az NFL rájátszásában. Russel Wilson, a hazaiak irányítója 30 passzkísérletéből 22 sikeres volt, 310 yarddal és három touchdownnal zárta az összecsapást.
Továbbá NFL-rekordot állított be azzal, hogy második szezonjában már a 22. alapszakaszgyőzelmét könyvelhette el, ráadásul saját közönsége előtt továbbra is hibátlan (14 győzelem).
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06