Bundabotrány
MTK-meccset manipulálhattak 2011-ben
A szlovák rendőrség őrizetbe vett két futballistát, akiket azzal gyanúsítanak, hogy még 2011-ben az MTK, valamint a cseh Bohemians elleni barátságos mérkőzések eredményét is manipulálták.
2013.11.25 18:14MTI
A hatóság közleménye szerint a két játékos minimum ötezer eurót (körülbelül másfél millió forint) kapott azért, hogy együttesük a magyar csapat elleni, 2011. február 1-jén lejátszott találkozót legalább két góllal elveszítse úgy, hogy a kék-fehérek négy, vagy több gólt szereznek. A mérkőzést 6-3-ra nyerte az MTK.
A Bohemians elleni összecsapáson további ötezer euró volt a "tét", itt legalább három gólnak kellett születnie, a végeredmény pedig 2-1 lett. A pozsonyi Új Szó honlapjának beszámolója szerint Rák Róbert és Ivan Hodúr a két gyanúsított, utóbbi két gólt szerzett a budapesti találkozón. Ha a gyanúsítottak bűnössége bebizonyosodik, nyolc évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik őket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


