EURO-2016
Gyorsan elkészülhet az Eb-selejtező programja
Egy számítógépes programnak köszönhetően már néhány órával a sorsolás után kész lehet a 2016-os, franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőjének menetrendje.
2013.11.20 14:00MTI
Forrás: UEFA
Wolfgang Niersbach, a német sportági szövetség elnöke a Sport Bildnek azt mondta, a tervek szerint a február 23-i, nizzai sorsolást követően mindössze négy órára lesz szükség ahhoz, hogy elkészüljön a végleges műsor. A kvalifikációs küzdelmek jövő szeptemberben kezdődnek.
A korábbi gyakorlat szerint az érdekelt szövetségek egymás között dönthették el, hogy mely ellenféllel játszanak és milyen sorrendben. Mostantól azonban az Európai Labdarúgó Szövetség átveszi ezt a feladatot, s a válogatottak már egy kész menetrendet kapnak kézhez.
További változás, hogy a mérkőzéseket a jövőben nem pénteken és kedden rendezik, hanem egy hatnapos perióduson belül, csütörtöktől keddig. A csapatok csütörtökön és vasárnap, pénteken és hétfőn vagy szombaton és kedden lépnek majd pályára.
Niersbach azt is elmondta, hogy a komputer figyelembe vesz bizonyos körülményeket.
"Az például nem történhet meg, hogy egy csapat mondjuk Portugáliában játszik, majd néhány nappal később már Azerbajdzsánban kell szerepelnie. Ezen kívül a téli hónapokban nem rendeznek meccset Izlandon, Skandináviában és Oroszországban" - fogalmazott.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
- 20:21 Támadást tervezett egy francia szélsőjobboldali meggyőződésű tinédzser a volt iskolája ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


