Joy Johnson 25 alkalommal teljesítette a távot
Célba ért, majd másnap meghalt a 86 éves amerikai maratonista
Immár huszonötödik alkalommal teljesítette a New York Marathont az amerikai Joy Johnson, a vasárnapi futás azonban végzetesnek bizonyult a 86 esztendős futó számára, aki másnap meghalt.
2013.11.06 11:21MTI
MTI
Az egykori tornatanárnő 7 óra 58 percen belüli idővel ért célba úgy, hogy nem sokkal a féltáv megtétele után elesett, fejét beütötte, s arcsérüléseket szenvedett. De nem adta fel, hanem folytatta és be is fejezte a versenyt. Kórházi kivizsgálásra azonban nem volt hajlandó a maratoni után sem, sőt másnap reggel még interjút adott.
Ezt követően azonban összeesett, a Bellevue Kórházban pedig már csak a halál beálltát tudták megállapítani. "Boldogan távozott - nyilatkozta lánya, Diana. - Nem egyszer mondta, hogy futás közben akar meghalni..."
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


