Botrány lehet
Sztrájkolnak a francia futball profi csapatai
Az egy héttel ezelőtti bejelentést megerősítve biztosan sztrájkba lépnek november utolsó hétvégéjén a francia labdarúgó-bajnokság első- és másodosztályának klubjai, tiltakozásuk oka a kiemelt jövedelmek tervezett 75 százalékos megadóztatása.
2013.10.31 19:42MTIEgy márciusi döntés értelmében nem az érintett munkavállalók, hanem az őket foglalkoztató cégek fogják befizetni az államkasszába két éven át az egymillió eurónál többet kereső alkalmazottak után az egymillió feletti részre vonatkozó 75 százalékos adót.
Francois Hollande köztársasági elnök csütörtökön az Élysée Palotában fogadta a profi ligák és néhány klub vezetőit, és a találkozón leszögezte, hogy kitart elképzelése mellett.
Válaszul Jean-Pierre Louvel, a francia profi klubok uniójának (UCPF) elnöke bejelentette: biztosan megtartják a futballsztrájkot, amire 1972 óta nem akadt példa az országban. Ahogy korábban fogalmazott, az adó "igazságtalan" és "foglalkoztatás-ellenes", ráadásul visszamenőleges hatása is van, ezért elfogadhatatlan.
A futballklubok irányítói attól tartanak, hogy Franciaország el fogja veszíteni a legjobb játékosait, a klubok versenyképessége zuhanni fog Európában, és az állam is elveszti a legjobb adófizetőit.
Becslések szerint 14 klubot és mintegy 120 játékost érintene az új adókötelezettség.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06