Mindegy is, hogy doppingolt-e
Szerződésbontás túl sok doppinggyanú miatt
A Belkin csapata szerződést bontott Luis Leon Sanchezzel, négyszeres spanyol bajnok kerékpárossal, aki - a klub szerint - sokszor keveredett doppinggyanúba.
2013.10.09 14:05MTI
A cyclingnews című szaklap szerdai tájékoztatása szerint a holland klub szóvivője közölte, a 29 éves bringás ugyan egyszer sem akadt fenn ellenőrzésen, ám neve "túl sokszor szerepelt doppingtémájú jelentésekben". A Belkin kivásárolta Sanchezt 2015-ig szóló szerződéséből, azt ugyanakkor a csapat nem közölte, hogy mekkora összeget fizetett a sportolónak távozásáért cserébe.
Sanchez pályafutása során a Tour de France-on négy szakaszt nyert, négyszer volt hazája időfutam bajnoka, 2005-ben az ausztrál körversenyen, 2009-ban a Párizs-Nizzán, 2010-ben és 2012-ben a San Sebastian-i egynaposon diadalmaskodott.
Tavaly előtt igazolt a Belkin jogelődjének számító Rabobankhoz és Touron elért tavalyi szakaszsikere után hosszabbítottak vele 2015-ig szerződést. A nagy körversenyek közül idén csak a Vuelta a Espanán indult, ám a 14. szakaszon feladta a küzdelmet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
- 8:50 Ismét magyar katonaorvos került vezető pozícióba a NATO-ban
- 6:21 Kipattantak a kocsiból gyújtogatni, de végül látványos kémiai kísérletet hajtottak végre - videó
- 22:16 A NASA újból elhalasztotta a magyar asztronautát is szállító Axiom 4 misszó indítását
- 20:14 Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
- 18:12 Karácsony Gergely: a főváros megrendezi a szabadságünnepet
- 16:11 Megtiltotta a Budapesti Büszkeség rendezvény megtartását a rendőrség
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06