60 ponttal veri Alonsót
Szingapúri Nagydíj - Vettel sorozatban harmadszor nyert
Sorozatban harmadszor nyerte meg a Forma-1-es Szingapúri Nagydíjat a világbajnoki címvédő Sebastian Vettel, a Red Bull német pilótája, aki ezzel a sikerrel tovább növelte előnyét az összetettben.
2013.09.22 16:50MTI
A sorozatban három vb-címet szerzett 26 éves versenyzőnek ez volt idénybeli hetedik, pályafutása 33. futamgyőzelme, amellyel 60 pontra nőtt az előnye az ezen a GP-n és a vb-pontversenyben is második spanyol Fernando Alonsóval (Ferrari) szemben.
A dobogó legalsó fokára a 13. helyről rajtoló finn Kimi Räikkönen (Lotus) állhatott fel Szingapúrban.
Az első helyről induló Vettel és a mellőle startoló Nico Rosberg (Mercedes), valamint Alonso - ahogyan ebben a szezonban szinte minden versenyen - ismét nagyszerűen rajtolt, utóbbi a hetedik pozícióból harmadiknak jött fel az első kanyarig. Öt kör után Vettel, Rosberg, Alonso, Mark Webber (Red Bull), Romain Grosjean (Lotus), Felipe Massa (Ferrari) volt az első hat sorrendje.
A 13. körben Massa, majd a következőben Webber is a boxban járt. Alonso autóján a 15., Rosbergén és Grosjeanén a 16. körben cseréltek kereket, a már ekkor nagy fölénnyel vezető Vettel azonban csak a 17. körben szánta rá magát a kiállásra.
Az első kerékcserék után a 20. körben Vettel, Rosberg, Alonso, Webber, Grosjean, Lewis Hamilton (Mercedes) volt a sorrend az élmezőnyben.
Féltávhoz közeledve az ausztrál Daniel Ricciardo (Toro Rosso) a falnak csapta az autóját, ezért a versenybíróság a pályára küldte a biztonsági kocsit. Ekkor a legtöbb versenyző kiállt kereket cserélni, de az élmezőnyből Vettel, Rosberg, Webber és Hamilton nem járt kint a boxban.
Az újraindításkor előbbi négy pilóta haladt az első négy helyen, mögöttük Alonso, Grosjean volt a sorrend, utóbbi műszaki hiba miatt néhány körrel később kénytelen volt feladni a versenyt.
Az első négy helyezett a 41. és a 45. kör közötti szakaszban állt ki kereket cserélni, így 10 körrel a leintés előtt sorrendben Vettel, Alonso, Button, Räikkönen, Perez és Hülkenberg haladt az első hat helyen. A hajrában már senkinek nem volt szüksége újabb kerékcserére, így a dobogósok sorrendje a célba érkezésig nem változott.
A szezon két hét múlva, a Koreai Nagydíjjal folytatódik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06