Éremesélyesek vagyunk

Birkózó-vb - Sastin döntős, Barka bronzéremért küzdhet

Sastin Marianna bejutott az 59 kilogrammosok kategóriájának fináléjába, míg Barka Emese a bronzéremért léphet szőnyegre csütörtök este az 55 kilósok súlycsoportjában a budapesti birkózó-világbajnokság negyedik versenynapján.

2013.09.19 17:00MTI

A 2005-ben Budapesten 59 kg-ban, míg 2011-ben 63 kilogrammban vb-második Sastin az első két meccsén összesen nem volt öt percet a szőnyegen, ám arra talán még ő sem gondolt, hogy a birkózással eltöltött ideje a japán Ito Ajaka elleni elődöntőt követően a hat percet sem éri el.

A Vasas 29 éves birkózója a néhány száz fős közönség és a Sastin B-közép fülsüketítő buzdítása közepette kezdte el a mérkőzést. Néhány másodperc után kiválón nyúlt be ellenfele jobb karja alá bal kezével, majd a jobbal Ito tarkója mögött összefogott, kevéssel később pedig gyönyörűen csavarta le a szőnyegre az ázsiai birkózót, aki egyből oldalára dőlt. Sastin kiváló pozícióban volt, s azonnal tusra ment, a japán pedig nem tudott ellenállni: a meccs 47. másodpercében hídból a hátára rogyott, így a találkozó véget ért.

"Nagyon boldog és magabiztos vagyok. Bárki jöhet, szétverem, persze csak képletesen" - mondta boldogan Sastin Marianna, aki a várhatóan 19.45 körül kezdődő fináléban a bolgár Tajbe Juszeinnel találkozik.

Az idei, Tbilisziben rendezett Eb-n az ott bronzérmes Barka az előcsatározások során simán kikapott Mattssontól, ám ezúttal a hazai nézők bíztak benne, hogy más eredmény születik kettejük meccsén.

A találkozót egyértelműen Mattsson kezdte kezdeményezőbben, fél perc után felszedte Barka lábát, a Vasas sportolója viszont nagyon szépen hárította a veszélyes szituációt. Egy perccel később mindkét versenyző összefogott, a svéd azonban szépen terelgette ellenfelét a szőnyeg széle felé. A veszélyt érző magyar ekkor megpróbálta eldobni Mattssont, aki jól kontrázott, s mögé került (0-2). A folytatás sem sikerült jobban, még a szünet előtt ismét Mattsson vitte le Barkát, aki így már 4-0-s hátrányban volt. A pihenő után a hazai birkózó mindent megpróbált, ám támadásait védte és kontrázta a svéd, aki egy perccel a vége előtt elérte a technikai tushoz szükséges különbséget (0-8), így készülhet a döntőre, míg Barka Emese a 19 órakor kezdődő bronzmérkőzésre.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.